Vannak olyan órák, amik különleges helyet foglalnak el az ember szívében, mert kötődik hozzájuk egy emlék, vagy valamilyen fontos esemény. Ezért nézzétek el nekem, ha a következő bemutató kicsit szentimentálisra sikerült, egyrészt azért, mert öregszem és igénylek némi lelkizést, másrészt mert ezt a Certinát, 2009-ben vásároltam magamnak, és ez volt az első órám, amire a saját, nehezen megkeresett fizetésemet elherdáltam. „Nem úr, aki nem herdál!” – tartja a mondás. Akkor még nekem is több volt a hajam, és talán tettem olyan meggondolatlan dolgokat, amiket ma már nem tennék. (Ennek az állításnak csak az első fele igaz.) Ez az óra végigkísérte felnőtté válásom jó, és rossz döntéseit, sikereit és kudarcait, kibírt mellettem tizenöt évet és remélem, hogy még sokáig velem marad a csatatéren.

 „Nem tudni mért, de mindig megható…”

Már az első találkozásunk is mesébe illő volt. A felkelő nap aranyszínű sugarai álmatagon, lustán simították végig a porcelánbögrém szélén lecsorduló sötétbarna kávécseppet, amivel az éjszaka által meggyötört testem nem igazán foglalkozott. Lelkem még álomország tengerpartján csatangolt, amikor ezek a lusta napsugarak megakadtak az ebédlőasztalon hanyagul ottfelejtett Orex Óra- Ékszer katalóguson.
Azoknak, akiknek volt bátorságuk később megszületni, mint én, nekik elmondanám, hogy a kétezres évek végén az Orex egy országos bolthálózatot üzemeltető, az osztrák Dorotheum cégcsoport tulajdonában lévő vállalkozás volt. 2017-ben vonultak ki teljesen Magyarországról, de a problémáik már 2004-ben elkezdődtek, amikor az MNB igencsak nehezen akarta megadni a működési engedélyüket. Amikor ez megtörtént, akkor pedig az eladások nem alakultak úgy, ahogy az osztrákok szerették volna, mert a bolthálózat jelleg miatt az áraik mindenhol egységesek voltak, nem igazán lehetett kedvezményeket kipréselni belőlük. Az órák és ékszerek mellett zálogházat is fenntartottak, gyönyörűen szerkesztett katalógusokat és brosúrákat küldtek szerteszét az országban, de hiába a törekvés, kicsit túlbecsülték a magyar piacot. Ők nem az az üzlet voltak, ahol a Q&Q vagy TikoTime esetleg Casio és Timex számítottak a húzó neveknek, náluk már olyan nagy márkák tűntek fel a kínálatban, mint a Tissot, a Certina vagy a Longines. Végül megtörtént az elkerülhetetlen, a sok veszteséges vagy nullszaldós év miatt bedobták a törölközőt, az üzletekből kedvezményesen kiárusítottak minden órát és ékszert, a BÁV Zrt. megvette tőlük a zálogkereskedelmi ágazatot, az osztrákok pedig „auf Wiedersehen” felkiáltással hazatértek.

Ezen a ponton jöttem a képbe én, a gőzölgő reggeli kávémmal, a levegőben szürkén gomolygó cigarettafüsttel és a csodásan megfotózott Orex brosúrával, aminek hátlapján az akciós, utolsó darabokat kellető feliratok a Certina DS Podium Quartz Chronograph-ot reklámozták. Ekkor történt, hogy a test és lélek azonnal egyesült, a csipától fátyolos tekintetem a hamvadó cigarettavégemen át azonnal erre a svájci szépségre vándorolt. Na, ekkor történt a nagy szerelem, ami tizenöt évig tartott, és talán nem ért véget még most sem.

 „Idővel mindent másképp lát az ember…”

Ha pozícionálni szeretnénk a Certinát, akkor talán a Tissot és a Longines közé lehetne illeszteni. A jól csengő név ezúttal jelentéssel is bír, a latin certus szóból ered, ami biztosságot, kicsit magyarosabban és szabadabb értelmezésben megbízhatóságot jelent. A történelme igencsak impozáns, 1888-ban alapította meg egy testvérpár, Adolf és Alfred Kuhrt Grenchenben. Kezdetben csak alkatrészeket gyártottak Kuhrt testvérek néven, később már komplett szerkezetet is készítettek. Saját márkát is létrehoztak a Certina előtt, ez volt a Grana, ami Grenchent jelent latinul. Ha ez a név ismerős valahonnan, akkor az nem véletlen, ők a második világháború alatt a brit hadsereg beszállítói is voltak. A Certina nevet 1939-ben kezdték el használni, ekkorra készült el a gyáruk is, ezzel párhuzamosan pedig a Grana márkanév szép lassan ki is kopott. 1949-től már hivatalosan is Certina néven szerepelnek. Az 50-es évek már a terjeszkedésről szóltak, és az innovációról. A Certina nevéhez kötődik a double security, azaz DS megoldás, ami egy tömítésrendszer rövidítése volt. Tömítőgyűrűt kapott a korona és a hátlap is, a rugalmas anyag és a tok között pedig légkamrák biztosították a rázkódásvédelmet. 1959-ben jelenik meg a teknős logó, ami a DS-re utaló strapabíróságot hivatott jelképezni. Mindezt annyira komolyan gondolták, hogy építettek egy hat méter magas állványt, aminek a tetején egy satuszerű szerkezetbe fogták az órát, ami így egyenesvonalú, gyorsuló mozgással csapódhatott a földre. Még videót is készítettek erről, ami megtekinthető a gyár története mellett az alábbi linken:

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=0NhQZJ1TcEU

Ha az állványról való dobálózás pedig nem győzött volna meg, akkor a biztonság kedvéért 1960-ban adtak néhány Certina DS-t a vállalkozó kedvű Max Eiselin és Kurt Diemberger alpinistáknak egy Himalája expedíció keretében, ami fel is jutott a 8,167 méter magas Dhaulagirire, amire a világ hetedik legmagasabb hegye.

A kép forrása: https://www.vintagecertinas.ch/en/certinas-success-on-dhaulagiri/

Persze ha kételkednél a vízállóságot illetően, semmi gond, a víz alá is lezavarták, konkrétan a 62 méter mélyen elhelyezett SEALAB II-n teljesített jó szolgálatot a Scripps Oceanográfiai Intézet (Scripps Institution of Oceanography) kutatóinak csuklóján. A NASA-val is barátkoztak, nekik DS-2 Super PH 500 M órákat adtak, hogy kutathassák a végtelen határokat.

A kép forrása: https://en.wikipedia.org/wiki/SEALAB

A megfizethető és megbízható japán kvarcórák inváziója által okozott kvarcválság sok svájci gyártóval egyetemben a Certinát is megtépázta, de ezt a történetet már ismerjük, így került a Certina a Nicolas Hayek által 1983-ban létrehozott Swatch Group ölelő pihe-puha karjai közé.

Ami még a nagy neveket illeti, a Certina aktívan részt vett és vesz a sportéletben. A jeles személyiségek közül az ökölvívó Cassius Marcellus Clay, azaz Muhammad Ali, Robert Kubica, a BMW Sauber egykori F1 pilótája is nagykövetei voltak a Certinának. A WRC-ben pedig hivatalos időmérőként is feltűntek.

Balra fent Muhammad "Float like a butterfly sting like a bee" Ali, jobbra Robert Kubica,
alul pedig egy WRC reklám. 

A képek forrása: https://www.vintagecertinas.ch/en/history-en/

„De az, hogy szép volt, nem vitatható…”

A töri óra előtt ott hagytuk abba, hogy menthetetlenül belehabarodtam a Certinába. Ifjú titánként középső nevem a határozottság volt, ezért még aznap, munka után elmentem az Orex soproni üzletébe, és magamévá tettem. Bocsánat, ez így nem családbarát, hiszen fizettem érte… na ez se sokkal jobb, egyezzünk ki abban, hogy közös megegyezéssel életünk szálai összefonódtak. Ma ezt úgy nevezik, hogy impulzusvásárlás, de valójában sokkal több volt ebben. Sokáig gyűjtögettem, hogy lehessen egy szép órám, és ez a lehetőség egyszer csak úgy ott termett. Mikor hazaértem vele, órákig nézegettem, gyönyörködtem benne, még a kezelési útmutatóját is elolvastam. Kicsit úgy éreztem, hogy felnőtt korom első olyan dolga, amire nagyon vágytam, és most sikerült elérnem önerőből. Ez az óra nem egy ajándék volt szülőktől, nem volt benne olyan pénz, amit kaptam, hanem a saját munkámmal elért tárgy, ami így egy kicsit a felnőtté válás jelképe lett számomra. Tudom, szentimentális ostobaság. De nekem fontos volt.

A tokátmérő a korszak sztenderdjeinek megfelelően 40 mm, magassága 11,3 mm, súlyban pedig 153 g-ról beszélünk, de ez pont az az éra, amikor a tokméretek elkezdtek vadul megnövekedni. Létezett ebből is egy DS Podium Big Size kiadás, ami már 42 mm-re hízott. Mostanság újra hódítanak a kisebb tokozatok, ezért mondhatjuk, hogy ez a Certina már olyan öreg, hogy újra divatba jött. A tok anyaga a klasszikus 316L rozsdamentes acél, és zafírüveg védi a kártékony behatásoktól. A vízállósága kereken 100 méter, de menetzáras korona nincs, van helyette double security, tehát egy elasztikus, a rázkódások és erősebb ütések elnyelésére alkalmas védőgyűrű óvja az óra belső épségét. Ennek ellenére, azért jó az óvatosság, manapság már mosogatáskor is leveszem, nehogy valami baj legyen.

Arról már beszéltünk, hogy a Certina is a Swatch Group cégcsoport tagja, épp ezért nem is annyira meglepő, hogy a szerkezete a jó öreg ETA G10.211. Mielőtt jó magyar népszokás szerint köpködésbe kezdünk, azért gyorsan menteném is a mundér becsületét. Először is, ez a werk megtalálható számos Tissot, Certina illetve Swatch modellben, olyanokban is, amik egyáltalán nem olcsók. Továbbá, ha a Longines számára nem ciki a félmilliós quartz órába beépíteni az általuk L157-nek nevezett, valójában ETA 255.112-re alapuló kb. 40 ezer forintos szerkezetet, akkor a Certinának is nézzük el a durván 28-30 ezres G10-est. Ezek a quartzok teszik a dolgukat, megbízhatóak, és megfizethetők. Két – három évente kap egy új elemet, és gyakorlatilag kimegy a világból. Mondhatjuk, hogy illetlen dolog egy ilyen olcsó szerkezetet beletenni egy drága órába, de azt is jegyezzük meg, hogy épp ezért könnyű őket javítani vagy épp cserélni, ha esetleg valami komolyabb baj történne.
Nem mellesleg ez a stopperes megoldás ragyogóan működik, nekem a mai napig ez a Certina a viszonyítási alap, ha egy stopperes óra akad a kezembe.

Beszéljünk is róla. Vegyük észre, hogy a chronograph funkció mutatói pirosra vannak festve. Apróság, de ezzel is jelzik, hogy ezek a komplikációk összetartoznak. Hogy mennyire gondolták komolyan, mi sem mutathatná jobban, mint hogy tizedmásodpercek mérésére is alkalmas. Ez nem csak amolyan alibi stopper, mint amilyeneket a divatmárkák többségében találunk, hanem egy tökéletesen használható komplikáció, ha épp téged kérnének fel egy százméteres síkfutás méréséhez, vagy ha épp tudni szeretnéd a köridődet a lakás – posta – nagymama – gyógyszertár – Interspar útvonalon. Természetesen részidőt is mérhetsz, amennyiben a szükség úgy kívánja. Nem csak a piros mutatók és a fekete számlap kombinációja képviseli a sportos hangulatot, hanem a stopper gombjainak nyomásérzete is etalon. A gomb felülete kicsit gömbölyded, elég széles, hogy az ujjunkat kényelmesen ráhelyezzük, lenyomáskor határozottan kattan, egyértelmű visszajelzést ad a működéséről, és nincs benne az az esetlegesség, amivel számos ilyen funkcióval ellátott óránál találkozni lehet.

Kiemelném még a számlapot is, ami a DS Podium erősségei közé tartozik, mert számos finom részletet tartogat. Amikor jobban megnézzük, észrevesszük, hogy milyen komoly mélysége van. A hat óránál található dátum a legalsó szint, felette van a számlap, amibe gyönyörűen lesüllyesztve láthatóak a chronograph segédszámlapjai. Ezek egy leheletvékony, fényesre polírozott peremet kaptak, pont olyat, amilyen a dátumablak körül is látható. A segédszámlapok hátterében hajszálvékony koncentrikus körök adnak egy olyan fényjátékot, ami erős kontrasztban áll a számlap homogén matt feketéjével.  A jó leolvashatóságot a rakott fehér indexek garantálják, amiknek a szélén szintén van egy polírozott fényes letörés. Nagyon ízléses az arab számokkal megjelenített 3, 9 és 12, valamint a belső gyűrű, amin ötösével megtaláljuk a percek beosztását. A külső lünettán a tachymeter skála teszi lehetővé, hogy akár átlagsebességet is mérhessünk a dugóban ücsörögve a Sopron határát jelző tábla és a temető előtti jelzőlámpa között. A mutatók visszafogottak, de elegánsak, a másodpercgyűjtő ezúttal a hat óránál elhelyezett segédszámlapon található. Na most lume az ugyan van rajtuk, de csak olyan, mint én így negyven felé a hálószobában. Megvannak a maga nagy pillanatai, de világmegváltó dolgokat ennyi idő után már nem szabad várni tőle. A tűz még ég benne, de ne szépítsük, elég gyorsan kialszik. Ha emlékeim nem csalnak, akkor fénykorában a Super-LumiNova kékes derengése hosszan tartó fényjátékot biztosított, mostanra viszont inkább csak a szép emlékek maradtak meg róla.

Az egész órára jellemző, hogy a Certinánál nagyon ügyesen játszottak a fényes és matt elemekkel. A tok szálcsiszolt, csillan, amikor csillannia kell, de összességében szolid, elegáns, kicsit sportos mégis visszafogott, és ha már a részleteknél tartunk, a DS logóval ellátott koronát majdnem el is felejtettem megemlíteni.

A fém szíjról ódákat azért nem fogok zengeni, mert meglehetősen generikus. Biztonsági zárral szerelt, mikroállításra lehetőséget adó darab, ami illik az óra hangulatához. A középső szemeket fényesre polírozták, ami gyűjti a karcokat, de ezt már megszokhattuk. A vastagsága a szokásos 20 mm, ezért könnyen cserélhető, ha a helyzet úgy kívánja. Az általános minőségéről azért mondjuk el, hogy jelenleg is van a piacon olyan jó nevű gyártó, aki csak szeretne ilyen minőségű szíjat adni az elérhetőbb árú termékeihez.

Apropó árak. Pontosan nem emlékszem már, hogy tizenöt évvel ezelőtt mennyibe került, de nagyságrendileg a 150 000 Ft magasságában kínálták. (A tévedés jogát fenntartom, mert régen volt, a számláját pedig nem akartam előkeresni, mert a kutatás miatti szoba felforgatás jelentős erőforrásokat emésztene fel. De megvan.) Amikor hordom, gyakran gondolok arra, hogy mennyire jól öregedett ez a modell. A DS Podium ugyanis jelenleg is kapható, a design gyakorlatilag apróságokban változott.

A jelenlegi verzió ára 246 000 Ft, a szerkezet a régi, az óra méretei pedig szinte változatlanok. Az indexeken variáltak, a dátumablakot áthelyezték, de tulajdonképpen csak apró ráncfelvarrásokat kapott az eltelt évek alatt. Természetesen kalandoztam egyet a Chrono24 csodálatos világában is, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy 2010 körüli, használt, de dobozos, papíros, ténylegesen makulátlan állapotú darabért 279.000 Ft-ot kérnek. Ha többre vágyik a lelkünk, akkor létezik új DS Podium automata szerkezettel is, de ha ilyet szeretnénk, akkor már 470 000 Ft hiányát kellene megbeszélnünk a lelkiismeretünkkel és/vagy a környezetünkben élőkkel. Az bizony fájdalmas, ahogy az alap quartz kiadás sem csekélység a maga 250 körüli árcédulájával. 

„Van szerelem, mely nem gyógyítható.” – Kovács Kati

Karcos, itt-ott le van ütve, kicsit leharcolt, de még működik. Olyan, mint a gazdája. Ez az óra látta velem a tengert. A karomon volt, amikor átvettem a diplomámat a postástól. Na nem azért, mert a TEMU-ról rendeltem, akkor az még nem volt, hanem azért, mert csúsztam egy évet a szakdolgozat miatt és nem akartam egy idegen évfolyamban a kakukktojás lenni az átadón. Ott volt, amikor megismertem barátokat, és akkor is, amikor elvesztettem őket. Velem volt, amikor megvettem az első használt autómat, egy türkíz (official gleccserkék gyöngyházmetál csak mondom) Mitsubishit, ami a szabadságot magát jelentette, és akkor is, amikor nyolc év után felmondtam az első munkahelyemen. Velem volt, amikor karamboloztam. Velem volt, amikor kidobott az első nő az életemben. Akkor is, amikor a második. Akkor is, amikor a harmadik. Akkor is, na jó, ezt a témát inkább hanyagoljuk, így is telesírtam már egy százas zsepicsomagot emiatt a bugyuta Kovács Kati szám miatt, amit véletlenül újra megtaláltam, legyen elég annyi, hogy felnőtt életem jelentősebb szakaszaiban osztozott velem a jó és rossz pillanatokon egyaránt.

Nagyon jó hordani a DS Podiumot. Bármit csinálhatsz benne, mindenhez illik, kényelmes és megbízható. Ha nem ütöttem volna be a fejemet az órázással, vagy ha csak simán normális lennék, nem pedig egy bolond, és csak egy óra kellene, ami mindig, mindenre megfelel, akkor ez olyan. Egy olyan óra, amivel le lehet élni egy életet.

Előnyök:

- Időtálló, sportosan elegáns design
- DS technológia
- Zafírüveg
- Kiváló építési minőség
- Megbízható kvarc szerkezet
- 100 m vízállóság

Hátrányok
- Magas ár

Vannak olyan órák, amelyek esetében a műszaki jellemzők, a történelmi kor, amiben megjelentek és az óra konkrét háttértörténete egy egymástól elválaszthatatlan kerek egészet alkotnak. Az Omega Speedmaster például összefonódott az űrversennyel, vagy a Rolex Submariner a mélytengeri kutatásokkal, de a Cartier Santos és a repülés kapcsolata is hasonló viszonyban áll. Ugyanakkor nem csak ezeknek a jellemzően európai, kékvérű elitklubnak vannak ilyen ikonjai, hanem a felkelő Nap országában a Seiko háza táján is akadnak emblematikus modellek, olyanok, mint az 1970-ben megjelent Diver 6105.
Ezt az órát több tényező is híressé tette. Az egyik Naomi Uemura japán úriember, aki egy ilyen órát viselt a 18 hónapon át tartó kutyaszános utazása során Grönlandtól Alaszkáig, ami körülbelül 12 000 km-es embert és órát egyaránt próbára tevő kihívást jelentett. A másik nevezetes esemény a Diver 6105 életében a vietnami háború volt, a harmadik pedig egy legendás mozifilm, Francis Ford Coppola Apokalipszis most című magnum opusa. 2021-ben a Seiko-nál úgy gondolták, hogy a hangzatos „Modern Re-interpretation” címszó alatt készítenek belőle egy újabb kiadást, de megragadják a lehetőséget, hogy egy kicsit elrugaszkodjanak a rájuk jellemző konzervatív színektől és formáktól, hogy álmodhassanak valami merészebbet.

„Seiko kapitány manapság ilyen órákat gyárt?” - John Fujioka - Kincs, ami nincs (1981)

Seiko kapitány nem csak hogy órákat gyárt, hanem egyenesen több harcoló alakulatot is hadrendbe állít, ha a szükség úgy kívánja. Márpedig úgy kívánja, mert az olyan ikonikus darabok esetében, mint a 6105 nem elég egyetlen kiadás.
A kínálat tetején találjuk az SLA033 1970 Diver's Re-Creation Limited Edition, SLA051 1970 Divers Modern Re-interpretation, SLA049 Naomi Uemura 80th Anniversary Limited, SLA061 Uemura Limited Black Series, SLA069 Prospex X The Naomi Uemura Limited modelleket. Ezekből csupán 1200 darab készült (a 069-ből csak 500), és mindegyik a felsőkategóriás 8L35-ös szerkezetet kapta, ami meglehetősen közeli rokonságot ápol a 9s55-tel, ami már a Grand Seiko órák kiváltsága. Az árcéduláik átlépték az egymillió forintot, a vége pedig olyan másfél milliónál állt meg. Küllemében, színeiben, méreteiben az SLA033 állt a legközelebb az eredeti 6105-höz, a többi modell inkább számlapban, lünettaszínben, vagy a tok PVD bevonatában különböztek egymástól. Készítettem egy képet, hogy egymás mellett láthassátok a különböző változatokat. Könnyen lehet, hogy más piacokon léteztek egyéb kiadások is, de nekem ezeket sikerült fellelnem.

A képek forrása: https://www.seikowatches.com/global-en/

Bizonyára a Seiko is érezte, hogy a 6105 nem lehet kizárólag a tehetősebbek kiváltsága. Különösen azért nem, mert a 70-es években ez nem számított egy túlzottan drága órának. Felkerestem egy 1970-es Seiko katalógust (ami nem mellesleg szórakozásnak is kitűnő, ajánlom mindenkinek, mert csodákra bukkanhat benne az ember), és megkerestem benne az ősmodellt, aminek az ára 17500 yen volt. Kíváncsi voltam, hogy mennyi lehetett akkoriban a japán átlagfizetés, és bár az ilyen adatokat óvatosan kell kezelni (különös tekintetettel, ha a KSH-nak bármi köze van hozzá), de azt találtam, hogy olyan 69000 yen körül mozoghatott. Ha abból indulunk ki, hogy egy tisztességes, japán „jómunkásember” ennek a felét meg is kapta, még akkor is futotta neki erre az órára egy havi fizetésből. Természetesen a tévedés jogát fenntartom.
Ezen a ponton meg is ragadom a lehetőséget, és teret engedek egy személyes véleménynek, miszerint a Seiko bár hibátlan munkát végzett ezekkel az újrakiadásokkal, de a modell szellemiségével kicsit talán szembement. Az eredeti 6105 egy nagyon magas építési minőségű óra volt, elérhető áron, az újak viszont már egyértelműen a luxusóraipar felé tolódtak el. Nyilván a 8L35-ös szerkezetet, a tükröződésmentes zafírt, a kerámiabetétes lünettát, az ISO diver 200 minősítést, a limitációt és az exkluzív életérzést meg kell valahol fizetni, de a 6105 nem erről szólt. Talán tudhatták ezt a japánok is és ezért érezhették szükségét annak, hogy legyen ebből egy picit elérhetőbb árú sorozat is. Amik még így sem olcsók. Mutatom is, hogy mely modellekről van szó:

Ennek a tagjai a következők: SPB151, SPB153, SPB183, SPB237, SPB257, SPB261, SPB263, SPB265, SPB288, SPB301.

A képek forrása: https://www.seikowatches.com/global-en/ 

Gyorsan essünk túl a legfájóbb ponton, ami az árcédulát jelenti, és fél millió forinttal kellene megbarátkoznunk, pontosabban annak a hiányával. Plusz-mínusz 50 000 forint attól függően, hogy milyen szíjon adják, illetve rendelkezik-e valamilyen egyéb különlegességgel. Ugyanis a japánok nem akarták kiszúrni a rajongók szemét annyival, hogy ugyanazt az órát eladják egy alacsonyabb specifikációval rendelkező szerkezettel, kicsit kisebb tokmérettel, hanem igencsak megdolgoztak az év végi prémiumért. A közös pont a 6R55-ös szerkezet, és a 42-43 mm közötti tokméret. Minden másban viszont szabadon eresztették a fantáziájukat, ennek a sorozatnak ugyanis minden tagja kapott valami többletet, amitől szinte már-már személyiséggel rendelkeznek. Az SPB151 a biztonsági játékos, mindenben megidézi az eredeti 6105-ös legendát, csak kicsit kisebb, a számlap letisztultabb. Az SPB153 egy zöld versenyző, a különleges képessége, hogy ilyen színváltozat azelőtt sohasem létezett, és ezt a matt zöld árnyalatot sem használta még a Seiko. A 237-esről érthető módon később fogok mesélni, a 257-est egy modern, katonai hangulatú, fekete PVD bevonattal látták el, a 265-288-301-es modellek fantasztikus színeket, textúrált számlapot kaptak. Annak ellenére, hogy ez a széria az elérhetőbb árú, küllemben ezeknél érhető tetten igazán a kreativitás és a játékosság. Engem lenyűgözött, hogy egy viszonylag egyszerűnek mondható formából milyen egymástól jelentősen eltérő hangulatú órákat lehet kihozni. Sőt! Szerintem nincs szégyellnivalójuk az SLA sorozat képviselői előtt. Mivel az eredeti 6105 46 mm-es tokátmérővel, tokfültől-tokfülig pedig 49,5 mm-es méretekkel büszkélkedhetett, az SLA változatok pedig ehhez igazodtak (minimális eltéréssel), nyugodtan mondhatjuk, hogy a 42-43 mm-es „kistestvérek” sokkal közelebb állnak a mindennapi hordhatósághoz, a mai értelemben vett kényelmes viselethez. Megkockáztatom, hogy az eredeti modell szellemiségéhez is, de ezt most elengedem.

„Nincs lövedék jön ki!” - John Fujioka - Kincs, ami nincs (1981)

Bár John Fujiokának csak annyi köze van a vietnámi háborúhoz, hogy ő alakította a fogolytábor vezetőjét a Hat év, hat nap 1982-es Richard Pryor filmben (és az Amerikai Nindzsa című örökbecsű mesterműben ő volt Michael Dudikoff mestere, csak mondom…), a Seiko 6105-nek viszont komolyabb szerepet osztottak ebben a konfliktusban. A háborúban szolgáló katonák meglehetősen érdekes karórákat hordtak, az archív fényképeken felismerhetünk olyan órákat, mint a Glycine Airman Special, a Bulova MIL-W-3818A, vagy a Benrus DTU-2A/P.

A képek forrása: https://wornandwound.com/the-px-watches-of-vietnam-a-survey-of-non-issued-popular-military-watches-of-the-vietnam-war/ és https://coron.et/new-long-reads/seiko-watches-from-the-vietnam-war

A vietnámi hadszíntér a karórák számára is komoly kihívást jelentett. A magas páratartalom, a víz, a sár, vagy a komolyabb fizikai behatások is szerves részei voltak a mindennapoknak, ezért csak az olyan órák bírták ezt a közeget, amiknek az építései minősége kiemelkedő volt. Az amerikai katonák az úgynevezett PX, azaz Post Exchange üzletekben jutottak hozzá olyan árucikkekhez, mint a karóra, vagy a piperecikkek, esetleg valamilyen extra ruházat. Ezeket a boltokat az amerikai hadsereg működtette, és a kedvezőbb adóterhek miatt olcsóbban lehetett hozzájutni a kívánt termékekhez.

Ilyen volt egy PX Store a vietnami háborúban
A kép forrása: https://www.aafes.com/TimeLine/

Így ismerhették meg, és szerethettek bele a katonák a Seiko számos modelljébe, köztük a 6105-be is. Ha már ennél a témánál tartunk, beszéljünk arról is, hogy miként kapta a rajongóktól ez az óra a Willard becenevet.  1979-ben, tehát csupán négy évvel a háború után, bemutatták a mozikban a sokak által a filmtörténelem egyik legjobb háborús filmjének tartott Apokalipszis most című alkotást. Francis Ford Coppola mozijában Martin Sheen alakította Willard kapitányt, aki azt a küldetést kapta, hogy hajózzon fel a kambodzsai határhoz, és állítsa meg a Marlon Brando által megformált Kurtz ezredest, aki magánhadseregével elszeparálódott a valódi világtól, és nem mellesleg a normalitástól is. Martin Sheen karaktere egy Seiko 6105-öst visel, ezért a rajongóktól meg is kapta a Willard elnevezést.

A képek forrása: https://monochrome-watches.com/why-the-captain-willard-spb153-is-to-me-the-coolest-seiko-of-2020/

Mivel szeretjük az érdekességeket, mondjuk el azt is, hogy az Apokalipszis most egy mára méltatlanul elfeledett regény kissé szabadon értelmezett adaptációja. A történetet eredetileg Joseph Conrad írta meg 1899-ben A sötétség mélyén címmel. Érdemes elolvasni, ha esetleg valaki nem ismerné.

És még egy érdekesség, bár kezdünk elkanyarodni a témától: az megvan, hogy a Kincs, ami nincs Kamasukája valóban létezett? Onoda Hiroo-nak hívták, és maroknyi csapatával egészen 1974-ig nem hitték el, hogy a második világháború véget ért. Seiko kapitány, most valahol nagyon-nagyon büszke.

 „Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!” – Bud Spencer – Kincs, ami nincs (1981)

A mindent lebíró akaratra Naomi Uemurának is szüksége lehetett, amikor fejébe vette, hogy teljesíti a „Seven Summits” kihívást, ami azt jelenti, hogy minden kontinens legmagasabb hegyét meghódítja. Hétből ötöt, amik közt ott van az Everest is, le is győzött, és ha nem hagy itt minket tragikusan fiatalon, mindössze 43 éves korában, akkor minden bizonnyal be is teljesítette volna a nagy álmát. Amikor épp nem a hegyekben volt, akkor olyan apróságokkal kötötte le magát, mint a bevezetőben már említett 12 000 kilométeres utazás az Északi-sarkvidéken, kutyaszánon. Mondhatjuk, hogy Uemura az utolsó nagy, rekordokat felállító és döntögető kalandorok egyike volt, akit hű társa egy Seiko 6105 kísért el a kalandjaira.

A kép forrása: https://www.seikowatches.com/us-en/products/prospex/special/uemura_1970_limited/index

Úgy gondolom, hogy ennyi történelem után rákanyarodhatunk arra a kiadásra, ami nem a hegyeket, a sarkvidéket, vagy a mozivásznakat hódította meg, hanem az én pici törékeny szívemet.

SPB237J1 - Seiko Prospex 1970 Heritage Diver’s Watch „Captain Willard”

Ezt az órát lehetetlen jól lefényképezni. Nem a saját, béna mobilos kis képeim miatt szeretnék mentegetőzni, hanem arra gondolok, hogy ennek az órának a valódi szépségét még a hivatalos termékfotók sem adják vissza. Az interneten fellelhető képek véleményem szerint vagy nagyon sterilek, vagy túlzottan sötét tónusúak, ezért volt is bennem némi kétely, hogy élőben nem lesz-e kicsit „játékórás” megjelenésű. Nem vitték-e túlzásba ezt a mesterségesen öregített vintage hatást. A szürkés textúrált számlap a fotókon ugyanis túlzóan hangsúlyosnak érződött, az indexek bézses színe pedig műpatinás hatást keltett. Az óráról készült videók esetében már sokat javult a helyet, de a stúdiók fényviszonyai bizonyos elemeket, például a szíj valós színét túlszaturálták, vagy épp az ellenkezője, nagyon hideg árnyalatúvá tették. A lünetta jelölései pedig néhol ezüstösnek, vagy kimondottan barnának tűntek, semmint bronznak. Ezért aztán nagyon vártam, hogy végre a saját szememmel is láthassam ezt a modellt, mert az a tapasztalatom, hogy a Seiko órái élőben sokkal-sokkal szebbek, mint a róluk készült képeken. Szerencsére ezúttal sem kellett csalódnom a japánokban.

Kezdjük ott, hogy ez az óra nem csillog. Nincs tolakodó fényes tükörpolír, ezért nem veszítette el az eredeti 6105 műszer- vagy szerszámszerűségét. A matt, szálcsiszolt felület gyönyörű, kihangsúlyozza az óra aszimmetrikus formáját, amit párnatoknak is neveznek. A belső fele fényesre polírozott, a hátlap viszont nem rejteget semmi különlegességet, csak a Prospex sorozat jellegzetes, dombornyomott Kanagawa hullámát. A tok az eredeti 6105-ös 44 mm-es átmérőjéhez képest 42-mm-re csökkent, de a tokfültől-tokfülig mért távolság nem változott jelentősen, 47 mm helyett 46,6 mm lett. Dimenzióiban bár kisebb, de optikailag ez nem annyira jelentős változás a kiindulási alaphoz képest, ugyanakkor a végeredmény egy hétköznapokon hordhatóbb óra lett. Az SPB237 vastagsága 13,2 mm, míg a 6105-ös 13 mm volt. Mivel ez az új változat NATO szövetszíjat kapott, ez a magasság hatványozottan érződik, hiszen hiába van a toknak egy erős alávágása a csuklónk felé, a szíj miatt nem tud felfeküdni rá úgy, mint a fém vagy gumiszíjas társai. Az SPB237 súlya 106 g, amit jelen esetben a szövetszíjjal kell érteni, az őse viszont kicsit légiesebb volt a gumiszíján, mivel az csak 90 grammot nyomott.  A súlykülönbséget a méreten kívül az is befolyásolhatta, hogy a régi változat Hardlex, az új kiadás viszont már domború zafír üveget kapott, ami természetesen tükröződésmentes is.

Ne is szépítsük, a Willard, vagy Uemura, kinek melyik becenév tetszik jobban, egy nagy óra. Régen is az volt, és most is az, ugyanakkor nagyon kényelmes. A stílusához, a műszerszerűségéhez szüksége is van ezekre a méretekre, mert az összhatás így tud érvényesülni, kicsit szembemegy a mai trendekkel, amikor az órák méretei inkább csökkenő tendenciát mutatnak. Szerintem kisebb méretben ez a formanyelv egyszerűen nem működik ilyen hatásosan. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy jól fog mutatni rajtunk, akkor fogadjuk meg azt az örökérvényű bölcsességet, hogy be kell menni egy üzletbe, és fel kell próbálni. Csak így lehetünk biztosak abban, hogy mennyire lesz kényelmes az együttlét, és hogy fog mutatni majd a kezünkön.

A lünetta festett, matt fekete, 120 klikkes, egyirányba forgatható, és a rajta látható indexek és jelölések színe fényviszonyoktól függően más és más. Erős fényben kissé ezüstös, árnyékosabb helyeken viszont bronzos beütésű. Pont olyan, mintha egy eredetileg ezüstös festék az évtizedek alatt megpatinásodott volna. Ugyanez igaz a számlapon látható nem festett, hanem rakott indexekre is, amik számos fotón „hallókészülék sárgának” tűnnek, pedig a valóságban nem azok. Egyértelműen fehérek, de pont azt az árnyalatot alkalmazták, ami elhiteti velünk, hogy ez a szín negyven évvel ezelőtt még hófehér volt, de megrágta az idő vasfoga, ennek megfelelően hol kicsit sárgás, hol kicsit barnás. Az indexeket körülölelő fényes polírozott keret viszont nagyon élesen elhatárolja egymástól a számlap szürkés mintáját és az indexeket.

Ezen a ponton megemlíteném, hogy ezúttal nyoma sincs minőségbiztosítással kapcsolatos problémáknak. Az interneten egy időben sok fórumon panaszkodtak arról, hogy a Seiko nem figyel eléggé oda olyan részletekre, mint például az indexek jelöléseinek egyvonalba történő beállítása, vagy a lünetta holtjátékának kiküszöbölése. Minden gyönyörűen egyvonalban van, a lünetta határozottan mozog, sőt, talán ezúttal túlzásba is estek egy kicsit, mert egészen komoly erőt kell kifejteni ahhoz, hogy körbetekerjük.

Ha már a részleteknél tartunk, akkor ideje elmerülnünk az SPB237 fénypontjául szolgáló számlap mélységeibe. A Seiko a textúrált számlapokat sokáig a Grand Seiko privilégiumaként kezelte. Az SPB237 azon ritka kivételek egyike, amikor egy kis luxus leszivárog az alsóbb szintekre is. Némely fórumokon a „Grey Birch” becenévvel is illették ezt a kiadást, mert a számlap mintája megidézi a Grand Seiko SLGH005G modelljét, aminél maga a gyártó nevezte Shirakaba-nak, angolul „White Birch”-nek ezt a nyírfa törzsére emlékeztető mintát. Véleményem szerint ez kicsit túlzás, mert a Grand Seiko esetében ez a mintázat gyönyörű, mély, háromdimenziós hatást kelt, de az SPB237 esetében ez az optikai játék kifejezetten szolid. Messzebbről nézve inkább szemcsésnek tűnik a számlap, a finom, leheletnyi vékony erezetre emlékeztető minta csak közelebbről és erősebb fényviszonyok mellett válik láthatóvá. Ám akkor nagyon. Ha elkapjuk a megfelelő szöget, és a fényviszonyok is kedvezőek, akkor tényleg lélegzetelállító a szépsége ennek a textúrának, és konkrétan egy élmény ránézni. Valószínűlen nem én vagyok egyetlen, akit ez levett a lábáról, mert az SPB237 megjelenése óta több alap Seiko modell is kapott valami hasonló számlapmintázatot.

Érdekesség még, hogy ez az óra Diver’s 200m minősítéssel rendelkezik, tehát megugorja az ISO 6425 követelményeit. Ezt 2018-ban szigorították, ennek értelmében minden egyes indexnek látszódia kell, és lumineszcens bevonatot kell kapnia. Sok óragyártó a dátumablakot teszi a három órát jelölő index helyére, de ez a megoldás jelen esetben nem működött volna. Mivel ez egy búváróra, a Seiko nem engedhette meg magának, hogy elveszítse a Diver’s minősítést, ezért a dátumablak háttere fehér lett, és egy kis indextöredékkel kiegészítették, így megmarad a számlap szimmetriája, és a szigorúbb ISO szabvány is teljesült.

A mutatók jellegzetesek, a gyár a komolyabb búváróráin hagyományosan ezeket használja. Tömzsik, vaskosak, és természetesen ezek is gazdagon kaptak a LumiBright anyagból, hogy sötétedés után se jelentsen gondot leolvasni a pontos időt. Az érdekesség, hogy a fény ezúttal nem zöldes, hanem kékes árnyalattal ragyogja majd be az esténket, amiben meglehetősen sokáig gyönyörködhetünk, mert a Seiko lumineszcens megoldásai évek óta párjukat ritkítják.

Az összhatás szerintem lenyűgöző. A számlap jól leolvasható, átjön az eredeti 6105 nemes egyszerűsége, de az olyan apró részletek, mint a színek, vagy a textúrált számlap közelről is izgalmassá varázsolják ezt a kiadást. Minél többet hordom, annál inkább úgy gondolom, hogy ez az óra nem olyan hatást kelt, mint egy új óra, ami réginek akar látszani, hanem olyan, mint egy régi óra, amit a nagypapa megőrzött az utókornak.

Ami a részleteket illeti, nézzük meg a szíjat is egy kicsit közelebbről. Látszólag egy sima NATO szíjjal van dolgunk, de ennél kicsivel többről van szó. Az anyaga poliészter, a Seiko szerint a szakítószilárdsága négyszerese a hagyományos textilszíjaknak. Búvárkodásra is alkalmas, könnyen szellőzik, a szövése pedig a hagyományos japán seichu fonásmintát követi. Engem leginkább az a rejtett kis részlet fogott meg, amit az óra viselése közben nem is fogunk látni. A szíj belső felén ugyanis elhelyezték a Prospex modellek egyik jellegzetes szimbólumát, Hokusai Kanagawa hullámát, és a bújtatón is kapunk egy kis finomságot, egy lézergravírozott Seiko felirat formájában. A hossza miatt sem kell aggódnunk, mert még az én 20 cm átmérőjű böhöm csuklómon is marad annyi hely, hogy vissza tudom fűzni a maradékot a pántok mögé. A színe pontosan leírhatatlan, talán a mély barnába hajló olívzöld állhat a legközelebb az igazsághoz, de ha ez nem tetszene, kapunk egy második, ugyanilyen anyagból és technikával készült szíjat is ajándékba, aminek a színe egyértelműen a szürke egy sötétebb, kékesebb árnyalatában pompázik.

Bud Spencer szerint a forgatókart a japán tankokban kurblinak nevezik, az SPB237-et viszont nem kurbli, hanem egy automata 6R35-ös hajtja. Volt már dolgom olyan Seiko-val, amiben ez teljesített szolgálatot, és nem szeretném kétségbe vonni, hogy egy konkurens svájci ETA mennyivel kifinomultabb, de a 6R35-ben eddig nem kellett csalódnom. Találni a világhálón olyan véleményeket, amik szerint épphogy csak a gyári tűréshatáron belül működik, tehát napi +25, -15 másodpercet produkál, nekem ennél lényegesen jobb tapasztalataim vannak. A Willard két hete van velem, és amióta a dobozból kivéve beállítottam, azóta gyönyörűen megy. Tény, hogy nem vagyok akkora kocka, hogy napi szinten ellenőrizgessem a Seiko applikációban a csalingálását, ezért természetesen lehetnek benne itt-ott elszórt másodpercek, de nekem pontosnak, megbízhatónak tűnik, éppúgy, ahogy az Alpinist modellem ugyanilyen szerkezettel is teszi a dolgát több mint egy éve. Azért azt se felejtsük el, hogy a 70 óra járástartalék még manapság is elismerésre méltó teljesítmény. 

A korona búvárórákra jellemzően menetzáras, az aszimmetrikus kialakítású tokforma tökéletesen megvédi a külső behatásoktól. Kitekeréskor határozottan ugrik a pozíciókba, finoman lehet operálni vele, nem érezni semmi lötyögést, lógást, kellemetlenséget. Talán egy jelölt korona még belefért volna a formatervbe, ahogy az SLA kiadások is kapnak egy lézergravírozott Prospex logót, de ez most elmaradt. Engem személy szerint nem zavar a korona jelöletlensége, számomra kihangsúlyozza a műszerszerűséget, de elfogadom, ha valaki elvárná ennyi pénzért, hogy legyen ott egy Seiko „S” vagy egy Prospex „X”.

Egy eredeti 6105 jobbra, az SPB237J1 balra. 
A kép forrása: chrono24.com

Ami jobban zavar, hogy a csomagolásra nem fektettek túl nagy energiát. Az óra a komolyabb darabokra jellemző fekete, kivágott ablakos dobozban érkezik. A védőkarton eltávolítása után szintén egy jobb fajta kartondobozban pihen az óra egy bőr, inkább műbőr párnán. A doboz belseje is bőrhatású, de ennyi is, nincs több rongyrázás. Valahol megértem, hogy a csomagolás alapvetően csak élménynövelő, nincs funkciója, magához az órához nem ad hozzá, de azért ha már ilyen sok pénzt fizet valaki, akkor jól esne ezen a téren is némi léleksimogatás.

„Csak egy halom rongyos papír!” – Terrence Hill – Kincs, ami nincs (1981)

Amennyiben ragaszkodunk egy eredeti Seiko Diver 6105-höz, akkor nagyon mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Az erősen leharcolt, megviselt, papír és doboz nélkül hirdetett példányok fél milliós árcédulánál indulnak, a szép állapotúak pedig bőven átlépik az egymilliós lélektani határt. Az idő ellenünk dolgozik, mert véleményem szerint ez már olcsóbb sohasem lesz, drágább viszont annál inkább. Az új SLA kiadások újonnan, ha még van belőlük, szintén az egymillió környékén mozognak, ellenben a használt piacon találunk kedvezőbb árú, papíros, dobozos használt példányt. Feltehetőleg idővel ezek is drágulni fognak, különösen ha az extra alacsony számban gyártott Uemura limitált változatokról beszélünk. Az SPB Willard sorozat esetében a félmillió forint elgondolkodtató. A svájci konkurencia erős, ilyen magas összegért már a Tissot, Certina, Edox, Doxa, Longines de még a Tag Heuer is tárt karokkal fogad minket, és ad nekünk valami szépet. (Utóbbi mondjuk pont okosórát, de az már egy másik történet). Ha nyitottak vagyunk a mikrobrandek világa felé, akkor pedig kinyílnak a tejjel-mézzel folyó Kánaán kapui előttünk. Véleményem szerint a helyzet az, hogy ezen az árszinten már a józan ész, és a racionális döntések nem jutnak jelentős szerephez, csakis az ízlés és a szerelem áll a középpontban. Az számít, hogy ki hol ütötte be a fejét, és mennyire, meg persze az is, hogy mindez mennyit ér meg neki. Az SPB Willard / Uemura sorozat egyetlen tagjának sincs szégyellnivalója a versenytársai előtt. Megvan a pedigréje, a vaskos történelme, és véleményem szerint a minősége is ahhoz, hogy komoly tényező legyen ebben az árszegmensben. Hogy megér-e ez nehezen megkeresett félmillió forintot? Ha engem kérdeztek, akkor a Seiko Willardért cserébe az nem több, „csak egy halom rongyos papír”.

Előnyök:
- A múlt, a történelem 
- Kiváló építési minőség
- ISO 6425, menetes koronazár, egyirányba forgatható lünetta, Diver's 200m vízállóság
- LumiBright
- Tükröződésmentes zafírüveg
- Kényelmes, seichu fonású NATO szíj, és hozzá egy ajándék szíj

Hátrányok
- A csomagolás illeszkedhetne jobban az óra magas minőségéhez

Azon lehet vitatkozni, hogy a Swatch és az Omega 2022-es MoonSwatch kollaborációja mennyire volt jó, vagy rossz, de a siker vitathatatlan. Nem meglepő, hogy egy évvel később a Swatch megpróbálta megismételni a bravúrt, ezúttal a szintén hozzájuk tartozó Blancpain-nal közösen. Ebből az együttműködésből született a Bioceramic Scuba Fifty Fathoms Collection, aminek a design alapjait a Blancpain Fifthy Fathoms legendás búváróra szolgáltatta, és megjelenéskor egy narancs (Arctic Ocean), egy sárga (Pacific Ocean), egy kék (Atlantic Ocean), egy zöld (Indian Ocean) és egy fehér (Antarctic Ocean) színvariációban érkezett. A tematika a nevekből eredően a Föld óceánjai köré épült, ezt jelképezték a színek, valamint az órák hátlapján elhelyezett csupaszkopoltyús csigák. Utóbbiakra a gyár a Nudibranch elnevezést használja, és minden modell egyedi állatkát kapott, jellemzően olyat, ami az adott óceánban honos.

A kép forrása: https://blancpainblog.com/news/the-blancpain-x-swatch-bioceramic-scuba-fifty-fathoms-collection/

2024-ben ez a sorozat kiegészült egy fekete variánssal, ami az Ocean of Storms nevet kapta. Az érdekessége, hogy ez az óceán, ami magyarul Viharok Óceánjaként fordítható nem a Földön van, hanem a Holdon. Az Apollo-12 ezen a nevezetes helyen szállt le 1969. november 18-án. Ez a modell így kiegészíti, ha úgy tetszik összeköti az Omega együttműködést a Blancpain kollaborációval. Mivel a Holdon nincs élet (bár ezt az Ősi idegenek című sorozat nézői jó eséllyel cáfolják), ezért a hátlapon elhelyezett csiga feladhatta a leckét a Swatch tervezőinek. Az Ocean of Storms kiadásra az Okenia Luna került, amit a nevében hordozott Luna, azaz magyarul Hold tett indokolttá.

Mielőtt elmerülünk a részletek tengerében, egy kicsit beszéljünk az ihletforrásul szolgáló Blancpainról. A gyár azt állítja, hogy övék a világ első búvárórája titulus, amit a Rolex erősen kétségbe von a Submarinerrel a háta mögött. Erről a cicaharcról egy csodálatos cikk is született, ami elolvasható a perezcope.com honlapon. Amit tényként állíthatunk, hogy a Fifty Fathoms az első búvárórák egyike, aminek a pedigréje kétségbevonhatatlan. A Fifty Fathoms elnevezés az óra vízállóságára vonatkozik, konkrétan 50 öl, ami 91,44 méter mélységet jelent. A francia, később az amerikai hadsereg is rendszeresítette, utóbbiak egy kis csavarral, mert náluk Tornek-Rayville néven vált ismertté ez a modell. A „Buy American Act" törvény miatt a Blancpain óráit Allan Tornek hozta el Amerikába, mivel a Bulova búvárórájával nem voltak elégedettek a hadseregnél.
A Swatch a kollaborációhoz nem az első Fifty Fathoms 1953-as változatát vette alapul, hanem a 70. évi jubileum alkalmából készített különkiadást 2023-ból.

A kép forrása: https://www.blancpain.com/en/fifty-fathoms-70th-anniversary

Felmerül ugyanaz a kérdés, ami a MoonSwatch esetében is, miszerint nem degradáló-e egy ilyen elit márkának az együttműködés a Swatch-csal. Legyáratni egy küllemében szinte azonos órát az eredetivel biokerámiából (még mindig műanyag) nyomott áron? Véleményem szerint azért nem, mert egyrészt az Omega eladásai is mutatják, hogy inkább lendített a Speedmaster értékesítésén a kollaboráció, másrészt a Swatch nem állítja azt, hogy olcsósított luxusórát kapunk a pénzünkért. Mert nem is. Amit kapunk, az teljes egészében a megszokott Swatch minőség, csak Blancpain köntösben. Azt azért jegyezzük meg, hogy a Blancpain kikötötte, hogy csak akkor mennek bele az együttműködésbe, ha az óra automata szerkezetet kap. Mivel a Swatch gyárt ilyet, ezért az Omega modellel ellentétben ezúttal nem kvarc, hanem a Sistem 51 automata szerkezettel szerelték az órákat.
Feltehetőleg az exkluzivitást próbálták erősíteni azzal, hogy ezúttal sem lehet ezeket az órákat webshopról megrendelni. Megint csak a kiválasztott Swatch butikok árusíthatják, és természetesen Magyarországon azóta sincs ilyen, ezért ha szeretnénk egyet, akkor nyögje Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára.
Az én olvasatomban ez tulajdonképpen egy „designer” termék. Pont olyan, amilyeneket a Nike, az Adidas, vagy más divatipari szereplők is készítenek. Arra gondolok, hogy van egy alapmodell, teszem azt a híres-nevezetes Jordan 1 vagy Adidas Superstar cipő, majd kitalálják, hogy egy ismert előadó adjon valamit hozzá a személyiségéből. Esetleg tervez (vagy terveznek helyette) egy grafikát, egy logót, új színeket, mindegy mit, csak legyen valamilyen apró eltérés a kiindulási alaptól. Amikor ez megvan, mehet is gyártásba lényegében ugyanaz a termék, de ezúttal az eredeti ár többszöröséért lehet majd eladni, hiszen megvan a hozzáadott „érték”.

Ocean of Storms SO35B400

A tok ezúttal is biokerámia, ahogy a MoonSwatch esetében is láthattuk. A tokátmérő 42,3 mm, pont annyi, amennyivel az eredeti 70. évfordulós Fifty Fathoms is rendelkezik. A tokfülek távolsága 48 mm a Swatch, 47 mm a Fifty Fathoms oldalán. A tokvastagság frontján sincs jelentős különbség, a Swatchnál ez az érték 14,4 mm, a Blancpainnál 14,3 mm. Kijelenthetjük, hogy ránézésre ember legyen a talpán, aki kiszúrja az apró eltéréseket.
Az óra üvegével kapcsolatban a gyár nem merte kimondani, hogy plexi, hanem helyette egy kicsit ködösített. Szerintük ez „bioforrásból származó, karcálló bevonatot alkalmazó” anyag. Szerintem a világ egy jobb hely, ha plexiként kezeljük, szóval ha nem akarunk karcokat, akkor óvni kell gyakorlatilag minden olyan elemtől, ami a Mengyelejev periódusos rendszerében önállóan, vagy vegyületként megtalálható. Ha nem akarunk aggódni a karcok miatt, akkor hallgassunk az orvosra, és alkalmazzuk az általa előírt Frontin / Xanax / Rivotril szentháromság mennyiség kétszeresét.

Ha már lecsengett a trip, és kitisztultunk, akkor lesz időnk megcsodálni a számlapot, ahol azért bőven van mit nézegetni. Először is nagyon jól áll az órának a sunburst hatású, selyemfényű fekete számlap, ami harmonizál a matt fekete tokozattal. A fekete-fehér számlap maga a két lábon járó jól leolvashatóság, és ha besötétedik, akkor sem kell aggódnunk, mert az indexek Super-LumiNova bevonatot kaptak, amitől kékeszölden világítanak is tisztességesen, mint a Jang-ce egy AliExpress kiárusítás után.

A logók, feliratok tipográfiája ezúttal is megegyezik a megidézni kívánt Blancpain modellel. Az indexek rakottnak látszanak, de inkább ragasztásról lehet szó. Dátum van, ahogy az eredeti kiadás esetében is, a négy és az öt órát jelölő indexek közé rejtették ezt a komplikációt. Érdemes még észrevenni a sárga színű feliratot, és a másodpercmutató sárga hegyét, mert elsőre nekem kimaradt, de amikor szemet szúrt, azóta nem bírtam levenni róla a tekintetem. Imádom ezt a részletet, nagyon játékossá teszi az összképet illetve megtöri a fekete egyhangsúgását, és komorságát. A játékos hangulatra ráerősít az a geg, hogy míg egy eredeti Blancpain tok bal oldalán gyönyörű gravírozás hirdeti a gyártót, ezt a részletet egy műanyag Swatch feliratra cserélték. Apropó mutatók. A svájciak kitűnően elvégezték a házi feladatukat, mert míg a tokot és a számlapot a 70. évi jubileumi modellről mintázták, addig a mutatókat az aktuális kiadástól vették kölcsön, megteremtve egy amolyan „best of Fifty Fathoms” hangulatot. Olyan huncutul lopkodták össze a hozzávalókat ezek ott az Alpokban, hogy az órájukat akár Filthy Fathomsnak is nevezhették volna…
A lünetta forgatható ugyan, de ebben nem fogjuk túláradó örömünket lelni, mert annyira műanyag érzést nyújt, hogy hamar elmegy majd a kedvünk a tekergetéstől. A vízállóság viszont passzol a névhez, ténylegesen 50 öl, azaz 91 métert jelöltek meg a gyárban. Ezen a ponton azért említsük meg, hogy a korona nem menetzáras, szóval csak okosan pancsikoljatok a Balatonban az aligátorteknősök között. De legalább kapott egy szép logót, ami épp kiáll majd annyira, hogy a kézfejünkön nyomot hagy arról, melyik óra is volt rajtunk aznap.

Amit nem lehet eléggé méltatni, az a hátlap. A bevezetőben már említettem, hogy ezen a modellen az Okenia Luna nevű csupaszkopoltyús csiga látható. A valóságban ez az élőlény nem Bikinifenéken él Spongyabob társaságában, és nem is a Holdon, hanem Chile és Peru mellett 200 méter mélyen a Csendes-óceánban. Meglepő, de a hátlap zafírüveget kapott, amin én is erősen ráncoltam a szemöldökömet. Felül plexi, alul zafír, de biztosan létezik valaki Svájcban, akinek van erre valami értelmes magyarázata. Paulo Coelho idézetgyűjtemény is van, ha esetleg nem jutna eszedbe semmi, hogy mit írj ki az Instára miközben ezzel pózolsz a tükör előtt a karodon: „védd meg amit szeretsz”, „ismerd meg önmagad”, „a merülés szenvedély”, „feljogosít a felfedezésre”, „az óceán lélegzete”.

A szerkezet nem egy egyszerű kérdés. Mivel a Blancpain ragaszkodott az automata megoldáshoz, ezért a Swatch a saját fejlesztésű Sistem51-es werkét használta. Érdekes jószág, mert a nevében hordozott szám a benne rejlő alkatrészek számára utal, amiket egyetlen központi csavar köt össze. Az 51 azért van ennyire becsípődve nekik, mert pontosan ennyi alkatrészből állt az első kvarcszerkezetük, és büszkék rá, hogy ilyen alacsony alkatrészszámból képesek voltak előállítani egy automata werket. Az előnye, hogy teljesen robotizált a gyártása, így emberi beavatkozás nem szükséges, tehát olcsó. Amit tud, az alapvetően nem rossz, 90 óra járástartalékról beszélünk, és ami felhasznált anyagokat illeti, ott sem lehet panasz. Nivachron hajszálrugót használtak, a Swatch a honlapján kitért arra, hogy ennek az antimágneses jellemzői kiemelkedőek, jól bírja a rázkódást és az ütéseket, valamint az egész szerkezet hermetikusan zárt, hogy ne kerülhessen bele szennyeződés. Apró kellemetlenség, hogy a szerkezet nem "másodperc stoppos", tehát kihúzott korona mellett is mozog a másodpercmutató. Az idő beállításakor kicsit furcsa érzés a tekergetése, ahogy az sem megszokott, hogy a koronát fordítva, azaz órajárással ellentétes irányban kell felhúzni. A pontosság a gyári adatok szerint napi -5/+15 másodperc. Igen ám, de nem szervizelhető. Ez sajnos azt jelenti, hogy ha valamilyen probléma adódik, akkor ez az eldobós kategória, ami az óra árát tekintve nem annyira megnyugtató. A YouTube népe is rákapott a témára, és sokak szerint a javítás módja az, hogy az egész szerkezetet cserélik a tokban, erre ugyanis van lehetőség, de a mutatvány költsége jelenleg 150-200 euró körül mozog. Ez az óra bolti árának a fele, ezért erősen kérdéses, hogy megéri-e.

Amíg ezen gondolkodunk, ugorjuk a szíjra, ami viszont fantasztikusan jól sikerült. Eleve rajongója vagyok a jófajta NATO szíjaknak, és a Swatch ezúttal nem nyúlt mellé úgy, mint a MoonSwatch esetében. Nemcsak arról van szó, hogy a színe és a mintázata tökéletesen illeszkedik a tokhoz és a számlaphoz, hanem az anyaga is puha, szellős, mégis erősnek érződik. Az én böhöm 20 cm átmérőjű csuklómon is marad még bőven ráhagyás, amit lezserül vissza lehet hajtani a bújtatójába. A környezettudatosság oltárán is bemutatásra került egy kisebb áldozat, mert a szíj újrahasznosított anyagból készült, nem megerősített források alapján a tengerből kihalászott halászhálókból szőtte Vizipók-csodapók. Apró figyelmesség, de a bújtatók is kaptak egy kis Swatch feliratot, nehogy szó érje a ház elejét. A tüskecsat bújtatóján pedig egy diszkrét Fifty Fathoms felirat díszeleg. Igényes, minőségi, kényelmes, megkockáztatom, hogy talán az egyik legjobb NATO szíj, amivel találkoztam.

A MoonSwatch esetében kitértem a meglehetősen megúszós csomagolásra. A Blancpain kollaboráció esetén viszont kitettek magukért, mert az egyébként igényes kartoncsomagolásban konkrétan egy cipzáras utazódoboz rejti az órát. Ráadásul nem valami himi-humi temuszökevényről beszélünk, hanem egy merev, az óra színvilágához illeszkedő, ténylegesen használható utazódobozról van szó, olyanról, amiért egy Edelwolle vagy egy Boxy simán elkér öt-tízezer forintot. 

Műanyag luxus, vagy luxus műanyagból?

Egyik sem. A Blancpain márka véleményem szerint már mélyvíz. Ez nem a Rolex, vagy az Omega, amiről az amerikai filmekből megtanultunk, hogy a nagyon drága szinonimái. Ez nem egy „flexelős”, felvágós márka. A Blancpain azok által ismert, akik már erősebben beütötték a fejüket az órás világban, a Swatch pedig nem volt és nem is lesz luxusóra soha. Akkor minek nevezzelek a merengés alkonyában? Annak, ami ez az óra valójában. Egy zseniálisan jó, óratörténelmi design, pontos, de nem örökéletű automata szerkezettel, amit kényelmes hordani, jó ránézni, és hoz egy olyan laza, játékos, könnyed életérzést, mitől bártan csatoljuk fel a karunkra egy fülledt nyári reggelen.
Csak hogy egy olyan világot élünk, amikor egy Suzukiért elkérnek hatmillió forintot. Egy barna Nike cipőért, amin fordítva van a pipa, háromszázezret. Egy kőműves vagy egy asztalos milliós számlát ad (ha ad) a kerítésért vagy lépcsőért. Háromezer egy lángos egy fesztiválon, a PC szerviz 22 ezer forintos óradíjért telepít egy Windowst a százezrekért újonnan megvásárolt laptopra, ami elavul három év alatt. Igen, drága. 350-400 euró ez a Swatch, ami azt jelenti, hogy ha a forint épp gyengélkedik, akkor 130-150 ezer Ft között mozog. Ennyit adni egy műanyag óráért nemcsak drága, hanem luxus. Legalábbis nekünk itthon mindenképpen az. Sőt, talán bátran kijelenthetem, hogy ár-érték arányban gyakorlatilag értelmezhetetlen, mert az Orient, a Seiko, de még a svájci óraiparon belül a Tissot is szóba áll velünk ennyi pénzért. Lehet ujjal mutogatni a svájciakra, hogy ezt mégis hogy képzelték, de amíg olyanok a fizetések, amilyenek, és annyit ér a forint vásárlóértéke amennyit, addig ez nem is lesz jobb.

Előnyök

- Ikonikus design (ami inkább a Blancpain érdeme)
- Automata Sistem51 szerkezet, pontos, 90 óra járástartalék
- Kényelmes, laza, stílusos 
- NATO szíj 
- Vízállóság
- Utazódoboz

Hátrányok

- Nem javítható szerkezet
- Az ár/érték arány nem, vagy igen nehezen értelmezhető

Van a Nő. Az a nő, akiről már első látásra tudod, hogy fájdalmat fog okozni neked. Felkelti a figyelmedet, vonzza a tekinteted, olyan hatással van rád, hogy beleremegsz. Azonnal vágysz rá, de az agyad rejtett tekervényeiben, és a lelked legmélyebb bugyraiban már lengenek a vörös zászlók, villognak a piroslámpák, szól a füledben a légiriadó jellegzetes durva vijjogása, hogy ne tedd. Engedd el. Most, azonnal. De nem teszed. Nem teszed, annak ellenére, hogy tudod, mennyire vállalhatatlan, amikor leissza magát. Olyankor közönséges, vulgáris, kacérkodik a haverjaiddal, megaláz, egyetlen pillantásával tökretesz, mégis hazaviszed, úriember vagy vele, elnézel és tolerálsz. Tudod, hogy rendezetlenek a családi viszonyai, tudod, hogy még egy porszemnél is kevesebb vagy az életének végtelen, pusztító sivatagjában, de te kitartóan mellette vagy és véded. Meg akarod védeni önmagától, a világ mocskától, és ezüsttálcán nyújtod át neki szíved legtisztább szeretetét és szerelmét, amit ő egy laza, hanyag mozdulattal tol vissza a képedbe. Egy semmi vagy neki, amivel tisztában vagy, és ez az érzés gennyes, fekélyes fájdalmat okoz neked odabent. Mégis űzöd, hajtod, akarod, holott még akkor sem kaphatod meg igazán, ha épp engedékeny kedvében van. Az ilyen nő elpusztít, tönkretesz, egy életen át tartó sebeket okoz, amiken sohasem fogsz túllépni, elhordod magadban a hegeket, és még ha túl is éled, akkor is tudod, hogy bármikor újra megtennéd, ha visszajönne. És vissza fog jönni, mert tudatában van annak, hogy birtokol téged. A játékszere vagy, és ezt élvezi. Élvezi, hogy hatalma van feletted, és kénye-kedve szerint játszhat veled. Szeret is játszani. Velejéig romlott, és élvezi a szerepét, amit az életedben betölt. Szórakoztatja az esendőséged, a szolgalelkűséged. Ez a hatalom végzetes, de téged nem érdekel. Megteszed neki amit csak akar , megteszed újra, meg újra, meg újra. Kihasználhat, meggyalázhat, mert ő a Nő. A Nő, aki férfivá tesz, aki értelmet ad annak, hogy miért kel fel a Nap. Miatta teremted meg a világot, ami neki nem kell, nem becsüli, nem értékeli, de egyetlen csalfa mosolyáért képes lennél bármire. Az Omega x Swatch Moonswatch ha nő lenne, akkor pontosan ilyen lenne.

A love story

A Swatch Group gőzhengerként tarolta le az órás világot, amikor bejelentették, hogy a Swatch a tulajdonában lévő Omegával közösen egy Speedmaster kollaborációval áll elő. Ez az óra a Swatch hagyományainak megfelelően műanyagból fog készülni, pontosabban annak egy környezetbarátabb változatából, amit el is neveztek biokerámiának, kvarc szerkezet fogja hajtani, de a design alapjait az Omega Speedmaster szolgáltatja.
Az Omega Speedmaster Professional, becenevén Moonwatch, talán minden órák iránt érdeklődő embernek az egyik vágyálma. Ez az óra része az emberiség történelmének, hiszen ott volt a NASA asztronautáinak csuklóján, amikor fajunk történetének egyik legjelentősebb eseményét hajtották végre, az 1969-es holdra szállást. Talán nem volt szükségünk rá, talán nem is tette jobbá a világot, de szerintem a holdra szállás története annyira emberi, annyira összetett, kissé romantikus, tudományos, hogy nem lehet nem beleszeretni. Ezt az órát nem azért készítették, hogy szép legyen. Egy eszköz volt csupán, egy „szerszám”, ami azért jött létre, hogy elérjünk egy magasztosabb célt. Ez teszi ezt a modellt annyira különlegessé, és ha elég sokáig nézzük, akkor meglátjuk a funkció esztétikáját, amibe könnyedén belehabarodunk. A formaterv, az egyszerűség, a kézihúzós szerkezet, a plexiüveg, közepén az Omega logójával, a kontrasztosság, a szíj és persze az óra történelme, minden egy tökéletes egységet alkot, amin nem lehet, és nem is érdemes változtatni. Arisztotelész írta a Poética című művében, hogy a tökéletes az, amiből sem elvenni, sem hozzá tenni nem érdemes. Az Omega Speedmaster Professional ilyen. Egy tökéletes óra.
A tökéletesség ára pedig olyan 2,5 millió Forint. Ennyiért lehet a miénk egy darabka a történelemből, és a Swatch ügyesen ráérzett erre. Ők ugyanis tisztában vannak azzal, hogy az olyan órarajongók, mint én, valószínűleg sohasem engedhetnek meg maguknak egy igazi Omega Moonwatch Professional-t. Ha össze is kapargatják a pénzt, akkor jó eséllyel nem erre fogják költeni, hiszen ez nem az ő súlycsoportjuk. Innen jöhetett az ötlet, hogy mi lenne, ha létezne egy alternatíva mindössze 260 euróért, ami mindenféle árfolyamingadozást figyelembe véve is, olyan százezer forintos nagyságrend. Ebből az ötletből jöhetett létre a MoonSwatch, tehát egy hagyományos műanyag kvarcóra, ami úgy néz ki, mint egy Omega Moonwatch, ráadásul a cégek tulajdonjogi helyzete miatt még az Omega logót is büszkén magán viselheti ez a modell, így részesévé válik az Omega történelemnek. Ismerjük el, a svájciak azért tudják, hogyan kell pénzt csinálni.

A kép forrása: https://www.swatch.com/en-us/bioceramic-moonswatch-collection/bioceramic-moonswatch.html

És ha már marketing… az üveghegyen túl Svájcban valakit ezért vagy előléptettek, vagy kivégeztek. Kitalálták ugyanis, hogy ez a Swatch modell ne legyen csak úgy olyan egyszerűen beszerezhető. Ezt nem lehet megrendelni egy webshopon, sőt, még csak nem is lehet bármelyik országban megvásárolni. Ezért az óráért el kell menni személyesen egy olyan Swatch üzletbe, amit a Swatch Group érdemesnek talált arra, hogy ezt az órát forgalmazzák. És ha már lúd, akkor legyen jó kövér. A svájciak nem is egy, hanem rögtön 11 színvariációval álltak elő. A Hold és a Nap mellett minden bolygó kapott egy dedikált kiadást, eltérő tok- és számlapszínekkel, különböző szíjakkal. Csak el kell menni értük egy kijelölt Swatch butikba…

… ami Magyarországon természetesen nincs. Vagyis van, de ők nem forgalmazhatnak MoonSwatch órákat.  Hozzánk a legközelebb ilyen üzlet Bécsben van, a Swatch Mariahilferstrasse, és a Swatch Graben. Ha mindez nem lenne elég, az egyik marketingzseni még azt is hozzátette, hogy mindez azért van, mert a COVID alatt mindenki online rendelt, így ha egy ilyen órát szeretnél, akkor az nem csak egy árubeszerzés, hanem egy szociális esemény is egyben, hiszen el kell menned érte, és beszélgetned kell más emberekkel.

Így történt, hogy 2022. március 6-án hajnalban Ausztriába mentem. Igen, azért mert megfogott a történet, és mert megettem a marketing maszlagot, annak ellenére, hogy tisztában voltam a részletekkel. Világított a red flag, ugyanakkor azt is tudtam, hogy nem lesz Omegám soha. Úgy éreztem, hogy a MoonSwatch az az óra, amivel a legközelebb kerülhetek hozzá, még akkor is, ha ez nem egy szelet, hanem csak egy morzsa arról az asztalról, ahol ülni szeretnék. Nekem ez többet ad, mint egy Omega Speedmaster hamisítvány, vagy egy kínai homage, amikkel nem tudnék azonosulni. Ez egy Swatch, törvényesen magán viselt Omega logóval, és jellegzetes Speedmaster designelemekkel. Ennyi, nem több, de nem is kevesebb. Bíztam benne, hogy a fogyasztói társadalom az órák világában nem annyira eldurvult, mint a sportcipők esetében. Szerettem volna azt hinni, hogy az órarajongók egy marginális kis bolond közösség, ezért egy drága Swatch (mert 260 euró egy Swatchért azért sok) nem fogja megmozgatni a népet. Ehhez képest ledöbbentem, amikor megláttam a tömeget a Mariahilferstrasse közepén.

Ez itt Bécs, irány a Mariahilferstrasse
A jobb oldali képen látszik a sor, ami elnyúlik a végtelenbe...

Induláskor bíztam benne, hogy nem nagy ügy ez a Swatch, de amikor meghallottam a tömeg morajlását, és láttam a párhuzamos utcákon kígyózó sort, na akkor éreztem, hogy ez a hajó már azelőtt elment, hogy én elindultam volna felszállni rá. A nyitás után konkrétan tíz perccel már el is fogyott a teljes készlet. Az osztrákok jófejek voltak, osztottak pogácsát a népnek, és igaz ami igaz, tényleg volt egy kis szociális élmény. Lehetett beszélgetni másokkal, találtam hazai órarajongókat is. A néplélek lenyugtatására kaptunk kis kártyákat, egy amolyan várólista félét, amire fel lehetett iratkozni, de természetesen sohasem érkezett tőlük email. Csalódottan értem haza, és mikor felnéztem a netre, ahol attól volt hangos a média, hogy a világ minden országában MoonSwatch őrület tombol, gyakorlatilag el is engedtem a dolgot. Már aznap este felkerültek eladó MoonSwatch órák a Chrono24-re, pillanatok alatt elérték a közel félmillió forintos árcédulát, hála az adok-veszek flippereknek. Egyes pofátlanok még a kerek egymillióval is bepróbálkoztak. Fogalmam sincs, hogy a Swatch csak béna, vagy ez az egész egy tudatos marketingkampány része volt. Engem személy szerint elszomorított a tény, hogy aki valóban hordani szeretné ezt az órát, az vagy üzletről-üzletre kutatgat, sort áll, vagy horribilis összeget fizet egy műanyag (bocsánat biokerámia) vacakért. Később jött egy Moonshine Gold sorozat, aminél a stopper másodpercgyűjtője egyedi, aranyozott megjelenést kapott. 11 darabból állt, és ezeknél a darabszám is limitált volt. Az eltelt évek alatt sem pihent a MoonSwatch sorozat. A Mission to Earth modellből készült három alternatív verzió, egy piros (Lava), egy türkíz (Polar Lights) és egy homokszínű (Desert) kiadás, de azokat a rajongókat sem hagyták pihenni, akik a Snoopy kutyás Omegák szerelmesei. Ők megkapták a Mission to Moonphase kiadást hófehér és koromfekete színekben, holdfázis kijelzővel megspékelve.

2022. március 6-án ennél  közelebb nem kerültem a MoonSwatch-hoz.

Az eltelt két év alatt a hype lecsengett. Számos vélemény, teszt, videó, stb. jelent meg a MoonSwatch-ról, de bennem még élt a vágy, hogy beszerezzek egyet. Mivel a szél nemrégiben Bécs felé fújt, ellátogattam ismét a Mariahilferstrasséra és bementem az üzletbe. Láss csodát, ahogy lement az őrület, a készletek fel voltak töltve, és ahogy megpillantottam, bennem ismét fellángolt a vágy, hogy legyen egy ilyen a csuklómon. Ismét elcsábított, megint beleszerettem, és az első randi kudarca után, most egyszerűen nem bírtam otthagyni. Szuggerálta, hogy kellek neki, és ő is kellett nekem. Így történt a múzsa első csókja.

Az első veszekedés

Nem akarok anyagias lenni, de azért 275 eurót, megközelítőleg 110 ezer forintot fizettem érte, és amit kaptam, az elsőre kicsit hervasztó. A doboza egy mezei kartondoboz, amit egy szépen fotózott papír ölel körbe, de lássuk be, hogy az 50 ezer forint alatti Casio csomagolások minőségibb benyomást keltenek nála. Persze, szép a rajta látható grafika, de a papírok közt sincs semmi izgalmas, csak egy kis brosúra a megjelent modellekről. Félreértés ne essék, nem vártam semmi díszparádét, ugyanakkor ha már kollaborálnak az Omegával, akkor kicsit lehetett volna messzebbre menni. Kézbe véve az órát az első csapást a szíj fogja mérni megsebzett szívünkre. Merthogy az konkrétan nagyon gyenge minőségű. A terv az volt, hogy az eredeti NASA Velcro szíjakat idézze meg, ami küllemben sikerült is, de az anyag, amit használtak, az még Shenzhen külsőn is ciki lenne. Már az első csuklóra vételkor megtört, még szerencse, hogy nem a Speedmaster feliratnál, hanem pontosan mellette. A szíj bújtatója annyira műanyag, hogy a helyi Ázsia Diszkontban kapható LED-es, zenélős, Szűzmáriás kulcstartók is körberöhögik, ezért nem is meglepő, hogy a MoonSwatch tulajok első teendője közt a szíjcsere szerepel. Ezt szerencsére könnyedén megtehetjük, mert kedvünkre válogathatunk a kínálatból a 20 mm-es szíjak között. A lehúzás ezen a színtéren is tetten érhető, mert komplett aftermarket vállalkozások jöttek létre azért, hogy MoonSwatch szíjakat áruljanak. Ilyen például a SwatchCollabs, akik 12 000 és 20 000 forint között kelletik a portékájukat, vagy a Delugs, akik már a 40-50 ezer forintos ársávban játszanak. Kettejük között helyezkedik el a WristBuddys, akik 30-45 között állnak szóba velünk.

Békepuszi

Ha kihevertük a szíj által okozott traumákat, és megnyugodtunk, akkor nézzük is meg, hogy mit kaptunk a pénzünkért. A tok az eredeti Speedmaster Professional méretéhez illeszkedik, 42 mm-es tokátmérő, de tokfültől tokfülig van egy kis turpisság, mert az Omega 47.5 mm, a Swatch változat pedig 47,3 mm. A vastagság egy igazi Speedmaster esetében 13.2 mm, a MoonSwatch 13,25 mm. Mondhatjuk, hogy ránézésre a méretek egyformák, optikailag nagy eltérés nem tapasztalható. Az anyag biokerámia, ami a Swatch honlapja szerint úgy készül, hogy „a cirkónium-oxid kerámiapor kétharmadát egyharmadában ricinusolajból származó bioforrású anyaggal ötvözik”. Én ezúttal paraszt leszek, és műanyagnak fogom nevezni, de ha közelről megnézzük a tokot, akkor látható, hogy egy kissé rücskös hatású felülete van, nem pedig teljesen sima. A viselése nagyon könnyed érzés, mindössze 29 grammot nyom. A gyártó szerint ez az anyag nem csak könnyű, hanem tartós és ellenálló is, de azért nem szeretném a határait feszegetni, ezért a kilövési kísérleteket mindenki a maga tesztalanyán végezze.

Őrjítő vágy

A MoonSwatch fénypontja a számlap, ami tényleg hozza az eredeti Moonwatch hangulatát, de azért nagymértékben el is tér tőle. A lünettán a tachyméter skálát megkapjuk, azonos logotípiával és felosztással, ahogy az indexek is ugyanott találhatóak, mint az eredetin. A stopper segédszámlapjai viszont teljesen máshol helyezkednek el, amit a Swatch úgy oldott meg, hogy az eredeti óra feliratait és tipográfiáját megtartva okosan helyezte el őket a számlapon. Az eredeti változaton a 12-es indexnél látható logót megtartották, alá került (nyilván kisebb mérettel) a sajátjuk, a Speedmaster felirat balra költözött, a MoonSwatch pedig jobbra. Így megmaradt az eredeti órára jellemző szimmetria, és ha nem sok igazi Omega Speedmastert láttunk még életünkben, akkor bizony tényleg mondhatjuk, hogy hasonlítanak egymáshoz. A segédszámlapok süllyesztettek, és apró koncentrikus köröket alkotó mikrobarázdákkal díszítettek, épp úgy, mint az igazin, a számlap felületének szemcséssége viszont a Swatch esetében kevésbé látható. Dátum nincs, ne is keressük, mert az Omegán sincs. Eltérés még a Swiss Made felirat elhelyezése, ami a MoonSwatch esetében a hatost jelölő index mellett látható, az eredetin pedig alatta van. A mutatók teljes egészében az Omega mutatóit mintázzák, beleértve a jellegzetes másodpercmutatót is. Amennyiben este is tudni szeretnénk a pontos időt, akkor lume is akad, ami zöldes árnyalatban dereng. De tényleg csak dereng, mert nem túl tartós és nem is túl erős.

A kép forrása: a bal oldali saját, a jobb oldali: https://www.omegaboutique.hu/

Vigasztaljon bennünket a 3 bar, azaz 30 méter vízállóság, amit mielőtt becsmérlően lenézünk, jegyezzük meg, hogy az eredeti is csak 5 bar, 50 méter. Mivel a Holdon nincs víz, ezen elegánsan lépjünk is tovább.
A végtelenbe, és tovább, de leginkább a hátlap felé, mert az parádés. Az elem takarólemeze egy festett kis Hold, körülötte pedig olyan életbölcsességek olvashatók, mint: „Álmodj nagyot, repülj magasabbra, fedezd fel az univerzumot, juss el a bolygókra, élvezd a küldetést”. A 60 plusszos nagymamák és a nagykörmű, csodálkozós szemöldökű, kacsacsőrű emlős benzinkutaslányok szoktak ilyen mélységű Paulo Coelho idézeteket kiposztolni a Facebookra, de esküszöm ennek az órának még ez is jól áll.

A második veszekedés, tomboló vihar, ajtócsapkodás

Plexi. Na de milyen plexi! Az eredeti Omegához hasonlóan az üveg közepén megtalálható a gyártó jelzése. A Swatch a saját S-logóját tette oda, szabad szemmel nehezen észrevehető, de ott van. Nagyon jó kis gimmick igaz? Az lenne, ha nem karcolódna ez a vacak attól is, ahogy épp csattan rajta a fonton. Nem vicc, ha visszateszed a dobozba, és a karton széle enyhén súrlódik a plexivel, konkrét barázdákat fogsz bele szántani, és akkor majd nézegetheted a gyönyörű S-logót az órád közepén. Le akarsz törölni róla egy porcicát? Ne tedd, mert a porcica a kis porkarmaival szétkaristolja az egészet. Agyrém, hogy ilyen gyenge minőségű anyagot miért tesznek rá egy ilyen órára.

Rezignáltság, párterápia

A szerkezet, ami a szépség lelkét adja, az ETA G10 névre hallgató kvarc szerkezet, ami gyárilag Renata 394 elemet fogyaszt. Ez a szerkezet nem javítható, cserébe ritkán romlik el. Ha mégis, akkor nagyon. Ezt tudomásul kell venni, együtt kell élni azzal a gondolattal, hogy a Swatch nem az örökkévalóságnak gyártja az óráit, és nem is ígérték ezt soha. A cég védelmében azért elmondanám, hogy az én, szintén kvarcszerkezetes (ugyanilyen ETA G10), 1998-as Irony Chonograph modellem még mindig megy, pedig 14 éves koromban kaptam a szüleimtől. 25 éve teszi a dolgát, és ezek alapján a MoonSwatch sem lehet sokkal rosszabb. Ez megnyugtató. Megnyugtató a pontossága is, és ezúttal a mutató eltalálja az indexeket is. Nem csak néha, hanem mindig. A stopper gombjai lehetnének ugyan határozottabbak, az anyaguk miatt érezhető némi körülményesség, de azért szépen működik. A koronán azért ott virít az Omega x Swatch kollaboráció büszke logója, és pontosan ezek azok a részletek, amik megolvasztják a jeget a szív körül. Ez a szerkezet található a jelenlegi Irony modellekben is, amik 75-80 ezer forint körül mennek. Ha innen közelítjük meg a MoonSwatch árát, akkor elmondhatjuk, hogy az árkülönbözet az Omega logó ára.

9 és 1/2 hét

Nincs még annyi ideje az életemben a MoonSwatch, mint Kim Basingernek Mickey Rourke a zseniális filmben (ritka kivétel, hogy a film jobb, mint a regény), de amióta megvan, elmondhatom, hogy a napi szintű viselése stresszes. Stresszes azért, mert nagyon vigyázni akarok rá, de nem lehet. Talán a túlféltés az oka. Minden áldott nap feltűnik egy új karc, egy újabb gyűrődés a gyári szíjon. Apropó gyári szíj, a tépőzár bolyhosodik, és a bújtatója nagyon eláll az én 20 cm átmérőjű csuklómtól, ezért hajlamos beleakadni a körülöttem lévő világ bármely tetszőlegesen választott objektumába. Ez zavar. Aztán van úgy, hogy ránézek a csuklómra, és megint beleszeretek. Annyira szép, de mégis csak egy játékóra. Néha megcsap az Omega romantika, különösen, ha valami űrös film megy a TV-ben. Aztán felidegesít, a plexi. Egy darabig nem hordom, de aztán azon veszem észre magam, hogy megint az órás dobozom körül sertepertélek, és a MoonSwatchot nézegetem. Felteszem, csak egy kicsit. Aztán leveszem. Aztán egy napig rajtam van, de biztosan lesz egy átgondolatlan csuklómozdulat, amitől koppan a plexi az íróasztalon. Leizzadok, nézegetem a fényben, hogy az a karc az ott volt eddig is, vagy új… Aztán zavarni kezd a szíj. Kikészülök. Elengedem. Aztán újra felveszem. Ilyen ez a bántalmazó kapcsolat. Ha nincs, akkor hiányzik, ha van, akkor zavar, mégis felkorbácsolja az érzéseimet. Nem tudom nem szeretni, de egy marketing lehúzás az egész. Ár-érték arány szempontjából szinte értelmezhetetlen, mert ennyi pénzért a Citizen, vagy az Orient komolyabb órát ad nekünk. Ez egy drága Swatch, nem pedig olcsó Omega, igaz, nem is állította senki ennek az ellenkezőjét. Sokan megvetik, lenézik, pozőr órának tekintik, nekem mégis tetszik.
Az én olvasatomban ez az óra egy memento, egyfajta tisztelgés egy óraipari legenda előtt, ami szélesebb körben elérhető, mint az igazi. A kellemetlen tulajdonságai ellenére is hordható, a színes kiadások miatt divatos, laza, könnyed darab. Véleményem szerint a Swatch akkor robbantott volna bankot, ha olcsóbban adja, és bárhol, akár online is beszerezhetővé teszik. Akkor nem lettek volna se flipperek, se hamisítványok, és órát adtak volna mindenkinek a kezére, aki egy kicsit is érdeklődik az órák világa iránt. Tömegóra lehetett volna, amit mindenki szeret. 
Többen felvetették azt a kérdést is, hogy az Omega Speedmaster eladásait mennyire fogja befolyásolni a MoonSwatch. Sokan úgy érezték, hogy ez a műanyag változat degradálja az eredetit. Azóta már tudjuk a választ, nemhogy csökkent, ellenkezőleg, nőtt az Omega eladásainak száma, tehát alaptalan volt a félelem, hogy a márka presztízsveszteséget fog elszenvedni egy ilyen marketinghúzástól. Azóta egy másik kékvérű óriás, a Blancpain is kollaborált a Swatch anyavállalattal, és kihozták a legendás Fifty Fathoms Swatch interpretációját. Mi lesz a jövő? Mivel a Swatch Group olyan tagokkal büszkélkedhet, mint pl. a Breguet, Longines, Glashütte Original, Hamilton, Rado, Mido, stb. nem lennék meglepve, ha látnánk még valami MoonSwatch-hoz hasonló akciót. Esetleg egy biokerámia Khaki Field nem is annyira ördögtől való ötlet. 

Mivel a kvarcválság óta gyakorlatilag semmi sem mozgatta meg ennyire az órás világot, szerintem a MoonSwatch-nak, már csak az általa generált világszintű őrület miatt is van létjogosultsága bármely órabolond gyűjteményében. Akkor is, ha fáj.

Előnyök

- Ikonikus design (ami inkább az Omega érdeme)
- Mivel a lelke mélyén ez egy Swatch, ezért pontos, mutatós, megbízható kvarcóra

Hátrányok

- Gyenge minőségű szíj
- Az ár/érték arány nem, vagy igen nehezen értelmezhető

Számos megválaszolatlan kérdés gyötri évtizedek óta az emberiséget. Ki ölte meg Kennedy elnököt? Miért nem láthattuk soha Columbo feleségét? A földönkívüliek miért teheneket és nyugdíjas amerikai asszonyokat rabolnak el? Zsanett elment-e szombaton a kúthoz, vagy az egyik legvitatottabb rejtély, hogy Higgins azonos-e Robin Masters-szel. Ezek azok a dolgok, amiken eltöprengünk meghitt magányunkban egy fülledt, nyár esti éjszakán, vagy fagyos téli reggelen. Ilyen, és ehhez hasonló dolgoknak fogunk most utánajárni, és ha te is érezted már ezen megválaszolatlan kérdések okozta kínok valamelyikét, akkor ugorj át hozzám ezúttal is egy órára!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Chronosport…

Ha azt mondom idehaza, hogy Momentum, akkor nagy valószínűséggel egy politikai párt fog eszedbe jutni, esetleg az, hogy pillanat latinul, de létezik ilyen néven egy multimédiás tartalmakat készítő nemzetközi cég is. Ha szereted az órákat, és sokat látott veterán vagy, akkor a Chronosport márkanév már ismerősebben csenghet. Ez a kis manufaktúra készítette az UDT névre hallgató modellt, amit láthattunk a főhős csuklóján Sylvester Stallone Rambo filmjeiben (2. és 3. rész) valamint Steven Seagal Úszó erődjében. A Sea Quartz 30 pedig Tom Selleck, azaz Thomas Magnum karján díszelgett a Magnum P.I. (Ha valaha is tudni akartad, hogy mi a P.I., akkor állok szolgálatodra: private investigator, azaz magánnyomozó) első három évadában. Utána Rolexre váltott, mert Robin Masters emelte a fizuját, meg egy Rolex azért csak jobban megy a Ferrarihoz.

A Chronosport és az óráinak a története nem csak a mozi világa miatt érdekes, hanem attól is, hogy erős kötelékek fűzték a céget a Sicura és a Breitling márkákhoz a 80-as években. Ahhoz a Breitlinghez, amit valószínűleg egyetlen órakedvelőnek sem kell bemutatni.
A Chronosport 1977-ben született, alapítója a kanadai származású Brian Wyndham Pennell, aki a vitorlázás, az óceánok és a tengerek szerelmese volt. Az órák világának ezt a korszakát nevezik kvarcválságnak, amikor sok régi nagy márka került csődközeli helyzetbe, és a japánok kicsit átalakították a gyártók erőviszonyait. A kvarc technológiára való gyors átállás egy-egy cég túlélését, vagy, mint a Chronosport esetében a szárnyalását is jelenthette. Brian olyan brandet akart építeni, ami kiszolgálja a vízisportok szerelmeseit, így a Chronosport első projektje egy olyan búváróra volt, aminek a férfi és a női kiadása tökéletesen illett egymáshoz, és a kornak megfelelően kvarc szerkezetet használt. Ez volt a Sea Quartz 30, ami az internet szerint a világ első analóg kvarc búvárórája volt.

Bryan Wyndham Pennell, a Chronosport alapítója
A kép forrása: https://www.magnerfuneralhome.com/obituary/Brian-Pennell

Brian számos nyelven beszélt, nagy világutazó hírében állt, és befolyásos barátokkal is rendelkezett, így sodorta össze az élet azzal az Ernest Schneiderrel, aki a svájci Montres Sicura SA vezetője volt. Ők négy óraösszeszerelő gyárral, tokgyárral és egy ékszerészettel is rendelkeztek, de kvarcórákkal még nem foglalkoztak komolyabban. Itt jött képbe Brian, aki pont ebben a szegmensben szeretett volna érvényesülni. Mindezzel párhuzamosan 1978-ban a Breitling akkora bajban volt a kvarcválság miatt, hogy a dolgozóikat elküldték, a cég pedig lényegében eladósorba került. A Sinn, az Ollech & Wajs és a Sicura csapott le a meggyengült óriásra, Ernest Schneider megegyezett Willy Breitlinggel a márkanév használatáról, és innentől ez már Breitling történelem. A Sicura néhány év múlva meg is szűnt, de ott és akkor a Breitling, a Sicura és a Chronosport a „nehézsúlyú” versenyzők közé tartoztak, és az útjaik keresztezték egymást, közös modelleket is készítettek.

Bár Brian Wyndham Pennell már nincs köztünk, 2022-ben elhunyt, örökségét fia, Simon Pennell viszi tovább. Volt szerencsém egy online beszélgetésben részt venni, ahol kérdezni lehetett Simon Pennelltől a Chronosport UDT (ma már Momentum, de rögtön odaérek a történetben) újrakiadása kapcsán, és feltettem neki azt a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy a Breitling Navitimer Pluton 2100 Ana-Digi és a Chronosport UDT gyakorlatilag ugyanaz az óra. Simon azt a választ adta, hogy az apja cége (a Chronosport) és a Sicura szoros együttműködésben voltak, és ők forgalmazták a Breitling óráit Kanadában és az Egyesült Államokan. Az UDT jelentése Underwater Demolition Teams, tehát egy olyan modell, amit a rendvédelmi szervek számára fejlesztettek a Breitlinggel közösen. A Breitlingnél a Navitimer sorozatba illesztették ezt a modellt, és iránytűs lünettát kapott, a Chronosport változatot pedig hagyományos búvárlünettával szerelték. Mindkét órát ugyanaz a kvarc szerkezet hajtotta, sőt azt is elmondta, hogy ugyanabban a gyárban készültek. Ennyire komoly volt az együttműködés.

Breitling és Chronosport a 80-as évekből
A képek forrása: https://www.chrono24.hu/

A Sea Quartz 30 modell is egy ilyen közös koprodukció eredménye, nehéz nem észrevenni a hasonlóságot a Heuer 980.006, a Sicura by Breitling 25J (Ennek a pontos cikkszámát bármennyire is kerestem, nem tudtam előásni) és a Chronosport Sea Quartz 30 között. Jogos a kérdés, hogy mára hol van a Chronosport, ha 40 évvel ezelőtt ilyen jól mentek a dolgok. Az óraipar kiheverte a kvarcválságot, a rajongók újra nyitottak az igényes automata szerkezetek felé, amikért fizetni is hajlandóak voltak, ennek következtében pedig ismételten buktak el, és születtek új hősök, és ennek is meglettek a maga áldozatai. A Breitling visszaküzdötte magát a luxusóraipar felső szegmensébe, a Chronosport pedig valószínűleg befektetők, tulajdonosváltások, és jogi hercehurcák áldozatává vált, így ez a név és a vitorlást ábrázoló logó elsüllyedt valahol a tulajdonjogi útvesztők viharos tengerében.

Heuer, Sicura és Chronosport a 80-as évekből
A képek forrása: https://www.chrono24.hu/

1980-ban Brian Pennell fia Simon megalapította a St. Moritz Watch Corporation-t, ennek birtokában van a Momentum Watches nevű vállalat, ami a Land Rover autógyár számára is készített órákat. Simon elengedte ugyan a Chronosport márkanevet, de a cég régi óráinak designja, formaterve apja halála után az ő birtokába kerültek. Mivel jelenleg is gőzerővel tombol a múltidézés divatja, 2023-ban a Momentum előállt a Chronosport Sea Quartz 30 újrakiadásával, ami azért is volt jó ötlet, mert az eredeti, 80-as évekből származó darabok jelenleg egymillió forint felett mennek a használt órák piacán doboz, papírok és minden egyéb nélkül. Az nagyon sok ám egy régi quartz szerkezetes óráért, még akkor is, ha izgalmas történelemmel rendelkezik. A néhai Chronosport legsikeresebb modelljei a Sea Quartz 30 és az UDT voltak. Előbbi tavaly óta elérhető, az UDT pedig 2024 szeptemberétől lesz a Momentum kínálatának része. Mondhatnánk a Chronosport sztoriról, hogy így múlik el a világ dicsősége, de szerintem nem erről van szó. Ez a márka 40 évvel ezelőtt jól helyezkedett, és klassz dolgokat készítettek. Ráéreztek a quartz búvárórák világára, és az árcéduláikkal nem is voltak túlzottan elszállva, 160 dollárért már lehetett rendelni egyet. Hogy legyen mivel összehasonlítani, egy Sony Walkman ára akkoriban 90-100 dollár körül mozgott, és tömegterméknek számított. Egy Chronosport karóra ennek durván a kétszerese, tehát megfizethető darabnak nevezhetjük. Hírességek viselték, és népszerű filmekben is feltűntek az óráik. A világ aztán megváltozott, és akár végleg el is tűnhettek volna, de nem így történt. A jelenlegi cégvezető Simon Pennell amellett, hogy egy rendkívül közvetlen és barátságos ember, a Momentummal nem csak vissza akarja hozni apja cégének sikereit, hanem gondolkodásmódjában is követi azt.

Chronosport reklám a 80-as évekből. Férfi és női modell.
A kép forrása: https://www.ebay.com.au/itm/134597549846

Röviden összefoglalva, a Chronosport, az a Momentum, épp úgy, ahogy Higgins, az Robin Masters. A Momentum termékeik átlagára 280 dollár, tehát durván 110 ezer Ft körül mozog, árfolyamtól függően. Ez a mai világban véleményem szerint elfogadható, és hogy milyen is konkrétan, azt rögtön elmesélem!

Momentum Sea Quartz 30

A szokásoknak megfelelően kezdjük a tok adataival. Az anyaga mi más is lehetne, mint 316L acél, aminek a letöréseit a szélén gyönyörűen tükörpolírozták, a többi része pedig szálcsiszolt lett. Személy szerint ezt a kombinációt kedvelem a legjobban, mert kisebb az esély a durva és látványos karcok begyűjtésére. A tokátmérő búváróráknál klasszikusnak mondható 42 mm, ami tokfültől tokfülig 47 mm. A magassága 11,3 mm és ezen a ponton lassítsunk egy kicsit. Ez az óra ugyan nem apró jószág, de végre nem egy robosztus böhömnagy búvárkrupli, hanem már-már skin diver életérzést áraszt magából. A Sea Quartz 30 nem a mindenbe beleakadós, minden ajtókeretet leverős mélytengeri leviatán, és ezt azért is tartottam fontosnak megjegyezni, mert a vízállóság mindezek ellenére 300m. Emiatt viseli a nevében a 30-as megjelölést, ami a 30 bar nyomásra utal. Igaz, nincs ISO 6425 minősítés, de menetes koronazár az van, ezért ebben már nyugodtan dobálhatjuk a csajokat a mólóról a vízbe, és ugorhatunk utánuk „hasselhoffost„ játszani (szigorúan közös beleegyezéssel, mert manapság az ilyenekből komoly bajok lehetnek ám!). A tokfülek szélessége is a szokásosnak mondható 20 mm, így aztán végképp tobzódhatunk a szíjak végtelen tengerében. Magnum a saját SQ30-as modelljét egy tropic szíjon hordta, ami rendelhető is a Momentum honlapján (gyárilag ez a legolcsóbb, alapértelmezett kivitel), én viszont acél jubilee szíjon kértem az enyémet egész egyszerűen azért, mert így jobban tetszett. Nem mellesleg megfogadom a nálam bölcsebb órások örökbecsű tanácsát, miszerint ha van rá lehetőség, mindig fémszíjjal vegyük meg az órát, mert ha utólag jut eszünkbe a fémszíj beszerzése, anyagilag az a leghúzósabb. Egy aftermarket tropic szíj a kínaiban ezeröccáz (nem vicc, tényleg ennyi a Temu leghitványabb ajánlata), egy minőségibb Edelwolle 5500 Ft. Az meg nem a világvége.

Az órák következő sarkalatos pontja nem más, mint az üveg, ami jelen esetben zafír. Fényesebben csillog, mint a jövőm, és gyönyörű. És nem csak hogy gyönyörű, még maga az egy irányban forgatható, 120 klikkes búvárlünetta is kapott belőle, ezért ha a megfelelő szögben tartjuk a csuklónkat, akkor a drága órákra jellemző homogén, csillogó, tükrös felületben gyönyörködhetünk.

És ha már órapornó, akkor ugorjunk a számlapra, illetve annak is a legperverzebb részére, a narancssárga percmutatóra. Az egy dolog, hogy a robosztus, szögletes mutatókról úgy üvölt a 70-es évek, mint Higgins Tom Selleckre, amikor lenyúlta a Ferrarit, no de az a szín! Az a matt narancs, ami úgy vonzza a tekintetet, mint Shirley Rogers leopárdos bikinije a Magnum főcímének intrójában. (Kiskoromban mindig ezt a képsort vártam a legjobban, meg amikor elkapar a Ferrari… és így közel a 30-as éveim végéhez, ez nem változott semmit.) Csodaszépek, és ezúttal a C3 Super-LumiNova festéken sem spórolt senki, ugyanis minden, de tényleg minden gazdagon kapott belőle. A lünetta jelölései, a számlapon az indexek, a mutatók és jegyezzük meg azt is, hogy C3 nem az a gyorsan elillanó lume fajta. Mikor este lefekvés előtt leteszem, reggel ötkor még sejtelmesen, de leolvashatóan látszik minden. Kimondom: majdnem Seiko minőség.

A számlapon minden festett, a fekete-fehér-naracs színek uralkodnak, és a jó leolvashatóság a kontrasztosság miatt garantált. A számlap maga is matt, nem vakít el, a dátumablak körül pedig egy fehér keret emeli ki a nap-dátum komplikációt, aminek imádni valóan retró a logotípiája is. Akik érzékenyek arra, hogy egy órán többféle betűtípus is megtalálható, akkor viszont van egy rossz hírem. A Momentum logó, a napok kijelzése és a Sea Quartz 30 felirat nem egyforma betűtípussal készültek, tehát az előrehaladott OCD-vel, esetleg autisztikus tünetekkel rendelkezőket ez kimozdíthatja a komfortzónájukból.

Az óra szerkezete kvarc, konkrétan egy Ronda R507-es adja a kis lelkét, ami swiss made, már akinek ez fontos. A svájci táltosok 3 évnyi működést látnak a kristálygömbjükben, de csak akkor, ha táplálékul Renata 371-et kap. Mondhatjuk, hogy ez egy generikus, tizenkettő egy tucat szerkezet, de legalább sok baj nincs velük, teszik a dolgukat és megbízhatóak. Ha valaki ennél egy kicsit komolyabbra vágyik, akkor elérhető egy SQ30 Eclipse Solar kiadás is, ami már napfényevő, mint Lagzi Lajcsi, csak előbbinek ez jobban sikerült. Ezt a fényevést egy Epson VS43A garantálja, és a japánok azt ígérik, hogy hat hónapig is képes működni akkor is, ha betesszük egy fiókba, amit elásunk a kert végébe, és hogy véletlenül se juthasson be egyetlen apró fénypászma se, még betont is öntünk rá. (Azért a japánok szoktak ám nagyot mondani na…)

Az általam preferált jubilee szíjról azt még elmesélném, hogy a középső szemeket fényesre polírozták, a szélén szálcsiszoltak. Van háromrészes biztonsági zár, és a Momentum márkajelzést sem spórolták le róla. Annyi kritikám lenne, hogy elég erősen, hovatovább iszonyúan erősen zár, így kicsit körömtépőre sikerült. Műkörmös lányok (vagy a mai világban akár férfiak is) kerüljék el messziről! 
A hátlapon nem történik semmi érdekes, hacsak az nem, hogy kérhetünk rá gravírozást. Mondjuk azt, hogy Zeusz és Apolló. De kipróbáltam a szerkesztőben, és pont kifér, hogy "Higgins is Robin Masters"... Nem lehet véletlen!

Apropó Sq30 változatok. A „Magnum” óra egyértelműen a legfapadosabb Sea Quartz 30, elemes kvarc, fekete tropic szíjon. Ha ennél többre vágynánk, akkor narancs trópusi szíjon, vagy jubilee fémszíjon is megvehetjük. Ezt követi az SQ30 Eclipse Solar, ami napelemes, és ugyanezekkel a szíjakkal vásárolhatunk meg, illetve volt egy NATO szíjas kiadás, ami sajnos már nem elérhető. A felhozatalt az SQ30 Eclipse Solar Black-Ion zárja, ami a solar szerkezet mellett fekete PVD bevonatot is kapott, és a már ismertetett szíjvariációkkal rendelhető. Ennél a jubilee természetesen az óra tokjához passzoló fekete színben pompázik.

Mennyit ér meg a Magnum életrézés?

A kép forrása: https://www.mywatchmart.com/listing/673-fs-chronosport-sea-quartz-30-magnum-pi/

Ha a köldökig kigombolt hawaii ing, a vintage Vaurnet napszemcsi, és a VMO2 Da Nang baseball sapka (ami egyébként a vietnami háborúban szolgáló tengerészgyalogság felderítő osztagára utal, ahol Magnum szolgált) nem elég, akkor 288 dollártól 330 dollárig élhetjük ki a Magnum fétisünket. Az egyetlen bökkenő, amennyiben arra adjuk a fejünket, hogy beszerezzünk egy ilyet, hogy ez az óra Kanadából érkezik Magyarországra. És ugye a vám… De lelövöm a poént, simán eljut Magyarországra, semmiféle hókuszpókusz nélkül. Az enyém 5 munkanap alatt megérkezett, folyamatosan kaptam az infót, hogy merre jár a világban. A Momentum honlapján az óra vásárlásakor ki lehetett jelölni Magyarországot, és a DHL oldotta meg némi felárért a többit. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy kivártam egy akciót, ami a Momentumnál azért elég gyakran előfordul. Konkrétan egy apák napi 20%-os kedvezményt sikerült elcsípnem, így összesen 289 USD-t vontak le a számlámról, ami ott és akkor, amikor vettem 105 ezer forintot jelentett. Ez a pénz egy mikrobrand órájáért nem kevés, de azért soknak sem nevezhetjük. Ha kihagyjuk a kínaiakat, akkor egy jobb divatóra kerül ennyibe, vagy valamelyik akciós automata. Egy zafírüveges, komoly múlttal rendelkező, 300 méteres búváróra, még ha kvarc is, ennyit szerintem megér. Persze, egy Casio MDV 106 (vagy 107) Duro is hasonló, de hát… nem az volt Magnum csuklóján a vietnami háborúban.

Apropó vietnami háború

A Magnum sorozatban elkövettek egy elég komoly anakronizmust. A széria első részében (ami dupla epizód) kapunk néhány felvételt, ami a vietnami háborúban játszódik. Magnum már azokban a jelenetekben is ezt az órát viseli. A probléma, hogy a vietnami háború 1975-ben véget ér, a Chronosport Sea Quartz 30 pedig 1977-ben jelent meg. Ennek tükrében Magnum ilyen órát nem hordhatott volna a zöld pokolban, de ezt engedjük is el.

A kép forrása: https://www.tvhistorypod.com/?attachment_id=316

Robin’s Nest

Robin’s Nest Magnum otthona volt a sorozatban, és a valóságban is létezett Oahu szigetén. A Momentum, illetve a St. Moritz Watch Corp. főhadiszállása Kanadában van, konkrétan itt: 1140, West 7th Avenue, Vancouver.
Megmutatom a Google Maps segítségével:

A kép forrása: https://www.google.com/maps

Jár a pirospont annak, aki megtalálta a logót.
Gondolom nem egészen így képzeltétek el. Ugyanakkor emlékeztetnék mindenkit, hogy ez egy kis mikrobrand. Az órák tokja Kínából ered, a szerkezet svájból vagy japánból jön, minden más Kanadában készül. Simon elmondta, hogy a szíjakat Kanadában gyártják, az órákat kézzel rakják össze. A fő munkatársuk Dave Singh, aki 1988 óta dolgozik a Pennell családdal. Amikor lehetett tőlük kérdezni az UDT újrakiadás kapcsán, akkor közvetlenül, nem köntörfalazva válaszoltak a nézők kérdéseire. A figyelmesség margójára még egy apróságot feljegyeznék: miután kicsomagoltam, és kivettem a megrendelt órámat a dobozból, ami egyébként egy nem túl különleges, de igényes, lógóval ellátott, papírokat, leírásokat tartalmazó kemény kartondoboz volt, akkor az pontosan járt. Itt álljunk is meg, mert igénylem, hátha elsuhantál a lényeg felett. Tehát odaát Kanadában, feltehetőleg Dave Singh megnézte, hogy nálam Magyarországon (ahonnan a rendelés érkezett), mennyi a pontos idő a mi időzónánkban, és mikor összerakta, akkor beállította nekem. Természetesen a dátum (beleértve a dátumváltást) is stimmelt. Azért ez már valami. Az óra általános minőségéről is elmondható, hogy nagyon rendben van. A lünetta forgatásának érzése, a korona használata, a szíj, a zafír, egyszóval minden minőséginek hat. Hogy valóban az-e, idővel kiderül, 2 év garancia mindenesetre jár hozzá. Mivel a Magnum egy kult sorozat, a Momentum SQ 30 elég népszerű lett órás körökben, ezért elég sok videó és teszt készült róla. Az internet népe szerint egyes modelleken nagy a hézag a nap és dátum között, illetve panaszkodtak még akadó lünettára, csalingáló másodpercmutatóra. Ezalatt azt értem, hogy nem találja el pontosan az indexeket, illetve volt olyan, aki szerint a fémszíj színe elüt a tok árnyalatától. Ezek közül azt igazolom, hogy a másodpercmutató itt-ott téved, de nem éreztem ezt olyan nagy problémának, különösen azért, mert lassan hozzászokok ehhez. A nagy gyártók modelljei sem képesek erre az egyszerűnek tűnő mutatványra. A többi felmerült probléma lehet valós, de semmi olyan, amit garanciában ne tudnának megoldani, az enyémnél pedig nem jelentkeztek.

Simon Pennell és Dave Singh
A képek forrása: https://momentumwatch.com/blogs/momentum-blog/inside-momentum-dave-singh

A végén szeretnék még köszönetet mondani a Tesztpad névre hallgató YouTube csatornának, mert innen szereztem tudomást ennek az órának a létezéséről. Ha nem csak olvasni szeretnétek erről és más órákról, akkor szeretettel ajánlom ezt, mert nagyon igényes és informatív csatorna.

https://www.youtube.com/watch?v=ssgncHiz8tY&t=17s

Előnyök

- Ez Magnum órája
- Korrekt építési minőség, nagyon szimpatikus mikrobrand
- 70-es évek hangulat
- Egyszerű, de bevált szerkezet, ha nem tetszik, van belőle solar
- Menetzáras korona
- Zafír, még a lünettán is
- 300 m vízállóság
- Elfogadható árképzés (különösen akciók esetén)
- C3 Super-LumiNova

Hátrányok

- Körömtépő biztonsági zár
- Kicsit csalingáló másodpercmutató
- Ha láttad, nem bírod kiverni a fejedből a Magnum főcímzenéjét

Linkgyűjtemény, ha még nem fárasztottalak le eléggé:

A Breitlingről egy kis infó:

https://roadster.hu/a-breitling-sztori/

A Sicuráról szintén:
https://chronopedia.club/Sicura

A kvarcválságról a Kronométer.hu fantasztikus cikke:
https://kronometer.hu/2018/02/20/akkor-es-most-a-svajci-oraipar-2-resz/

Megesik, hogy az embernek rossz napja van. Az irodában a műszaki berendezések fellázadnak a humanoidok ellen, és a hálózatról ledobált nyomtatókkal, a fóliákat begyűrő laminálókkal, éktelen Windows hibaüzenetekkel nyilvánítják ki a szabadsághoz való jogukat. Egy nyitva felejtett ablak miatt keletkező kereszthuzat betesz az ember derekának, és úgy mozgunk, mint egy olajozatlan early access bétaverziós terminátor. Közel a 40-hez kopaszodni kezdünk, kattog a térd, és az esti filmen az első reklámblokk alatt kiütjük magunkat. Ami nem is akkora baj, mert a TV-ben öltönyös emberek köpködik egymást, húsz éves csajok ránctalanító miskulanciával kenegetik magukat, és banki hitelt, meg megfizethetetlen villanyautókat tukmálnak ránk, amikkel megmenthetjük a bolygót. Utána meg méregdrága telefonokat, amik boldogabbá teszik az életedet, de azért két év múlva dobd el, ha lejárt a hűséged a szolgáltatód felé. Éljen a környezetvédelem! Ilyenkor lenne kedvem visszamenni a múltba, egy jobbnak tűnő, egyszerűbb, szerethetőbb univerzumba. Egyenesen vissza, messzeringó gyerekkorom világába, vissza a jövőbe…

… Amihez hű társam a CA-53W-1ER

Ezt a modellt 1988-ban mutatta be a Casio, és csupán egyetlen évvel később már filmsztár is lett belőle, amikor Michael J. Fox a csuklójára csatolta a Vissza a jövőbe 2 (és 3) című filmben. Az első részben az elődmodellt, a CA-50 névre keresztelt darabot viselte. A két óra nagyon hasonló, de a CA-50 nem volt vízálló, míg a CA-53W már igen. A régi változatot a Module 437 hajtotta, az újabb kiadást pedig a 3208-as, ami csak annyiban fejlettebb, hogy nem 2079-ig, hanem 2099-ig programozták a naptár funkciót. A tok kialakítása is hasonló, ami szinte törvényszerű, hiszen a számlapot a korszak mára legmegmosolyogtatóbb extrája uralja, ami nem más, mint a számológép.

A CA-53W tokjának hosszúsága 43,2 mm, a szélessége 34,4 mm, amire nyugodtan mondhatjuk, hogy nem fogja úgy meguralni a csuklónkat, mint egy G-Shock. Cserébe nem akad bele minden ruhaujjba, hiszen csak 8,2 mm magas, és nehéznek sem fogjuk érezni a maga 24 grammos súlyával. Ezúttal nem a méretek, hanem a design az, ami miatt saját gravitációs vonzása lesz.

Az anyag természetesen resin, ami az F-100-as 1977-es debütálása óta velünk van, az LCD panelt és a számológép modulját pedig a Casio gyári honlapja által resin glass-nak nevezett plexi öleli körbe. Bár minden alkalmat megragadok, hogy a plexi megoldást meggyalázzam, de azt el kell ismernem, hogy ezúttal nem is lehete másképp. Egyrészt azért, mert ahhoz a karakterhez és hangulathoz, amit ez az óra képvisel, ez illik, másrészt pedig a  számológép aprócska gombjainak használhatóságát valahogy meg kellett oldani. Mivel a 80-as évek design filozófiája úgy elgyengít, mint Supermant a kriptonit, ezért csak gyermeki lelkesedéssel tudok nyilatkozni az óra színvilágáról. A kék feliratok, a sárga vízállóságot jelző WR logó, a narancssárgával jelölt műveleti jelek és az ezüst-fehér arab számok olyan stílusosak, hogy azonnal kedvem lenne egy Adidas susogós melegítőben, ghetto blasterrel a vállamon (ha nem tudod mi az, akkor hivatalosan nem lehetsz a barátom) lenyomni egy break táncot tetszőlegesen választott Run DMC számra. (A „kedvem lenne” nem egyenlő azzal, hogy képes is lennék rá.)

Kedvünkre tobzódhatunk a Casio által nyújtott szolgáltatásokban, ugyanis kapunk pontos időt, amit 12/24 formátumban is képes megjeleníteni, dátumot (év, hónap, nap), másodlagos időzónát, stoppert, ami részidők mérésére is alkalmas. Ha ez nem lenne elég, akkor ott van még az ébresztő, amit napi szinten is használhatunk a megadott időpontokban, hogy el ne késsünk a suliból, de az óránkénti pittyenésével is felidézi az általános iskolai matekórák bágyadt, poros tantermi hangulatát, amikor bármi szórakoztatóbb volt, mint az egyenletek megoldása. (Mellesleg ez kikapcsolható.) És ha már egyenletek, akkor a fő szenzáció természetesen a számológép. Atyaég, mekkora király volt az, akinek egy ilyen ott figyelhetett a csuklóján 1991-ben. A matematikai alapműveletek teljes tárháza rendelkezésére állhatott, és mekkora hack lehetett ez a szorzótáblás szintfelmérő közben. Sajnos ott és akkor nekem ez nem adatott meg, mert a külföldi nagybácsim egy piros-fekete gyerek Casio-t hozott nekem a vasfüggöny leomlása után, ami az időn, és aktuális dátumon kívül nem tudott extrákat. Felső tagozatban pedig egy török bácsitól vettünk egy kakaskukorékolós nevenincs digitális órát az osztrák búcsúban, ami nekem a világ közepét jelentette. Ha megnyomtam rajta egy gombot, akkor németül bemondta a pontos időt… most könnybe lábadt a szemem a nosztalgiától, de sajnos attól is fog, hogy a CA-53W panelje nem kapott megvilágítást. Sötétedés után komoly kihívás a retinának a folyadékkristályos kijelző leolvasása. Apropó, a Vissza a jövőbe filmekben van is egy visszatérő poén, érdemes megfigyelni. Marty McFly az esti jeleneteknél gyakran pillant a csuklójára, és érthető okokból nem látja az időt. Ilyenkor megrázza a kezét, majd a füléhez emeli a csuklóját, nyilván meg akarja hallgatni, hogy ketyeg-e. Az óra digitális, ezt fel is ismeri, majd egy hanyag legyintéssel jelzi, hogy elengedte a dolgot.

Komolyra fordítva a szót, az alapfunkciós számológép a mai okosórás világban egyszerre kissé nevetséges, mégis csodálatosan archaikus megoldás, és annyira visszahozza a 80-as évek retrofuturisztikus elképzeléseit, hogy nem lehet nem beleszeretni. Külön kiemelném, hogy ez nem csak egy marketing gimmick a japánok részéről, ugyanis ténylegesen használható. Persze, a gombok kicsik, a nyomáspontjuk is lehetne precízebb, de ez egy ténylegesen funkcionális számológép.
A gombok viszont nem csak a matekozásra szolgálnak, hanem az idő és a dátum beállításánál is ezeket kell használnunk.
Akinek ilyenje volt, az egy mai szóval élve geek, vagy ha úgy tetszik, akkor nerd. És ma is egy kicsit ezt jelképezi, mert ezt a darabot nem lehet csak úgy véletlenül kiválasztani a sok közül. Magyarországon a méltán népszerű The VR csatornán Fábián István (Pisti) is viseli, aki egymagában egy élő legenda geek lexikon.

És ha már hírességek…

A filmes világban nem Michael J. Fox volt az egyetlen híres viselője a CA-53W-nek, hanem az Agymenők című sorozatban Rajesh karaktere is ezt hordta, ahogy a Breaking Bad Walter White-ja is. Simon Pegg karját is ékesítette a Paul című vígjátékban, A néma szemtanúban David Caves, az NCIS: Hawai'i-ban Jason Antoon, a Stranger Things 3. évadában pedig Finn Wolfhard választotta ezt a darabot, akkor is, ha utóbbiban csúnya anakronizmus a szerepeltetése. A harmadik évad ugyanis 1985-ben játszódik, a CA-53W megjelenése pedig 1988. A hölgy olvasóknak mondanám (annak az egynek, innen is puszi anyu!), hogy női csuklón is jól mutat, ezt bizonyította Ellen Page a Hajrá Bliss! című moziban. Azt hiszitek vége? Dehogy! A Sötét Lovagban a Heath Ledger által megformált Joker karján is feltűnt, a bankrablásos jelenetben, valamint Anthony Mackie-n a Twisted Metal-ban. A végére hagytam a személyes kedvencemet. A 80-as évek egyik legfelkapottabb rendezője volt John Hughes, az ő nevéhez fűződik a mára sajnos méltatlanul elfejtett Nulladik óra című 1985-ös film. Ebben Anthony Michael Hall viselte.

A kép forrása: https://www.watch-id.com/search?search_api_multi_fulltext=casio+ca+53+w

Amiről még nem esett szó

A 3208-as modul CR2016-os elemet fogyaszt, és a japán mérnökök 5 éves élettartamot jósolnak neki,  de a néhai Budapest TV-nél tevékenykedő Tihanyi Tamás mosógép-fűtőszálas távgyógyító, médium, és látó ezt nem igazolta hivatalosan. Ezért csak óvatosan!
Az ő műsoraiban a szívcsakráink kibillent egyensúlyának oka éppúgy rejtve marad, mint a CA-53W pontos vízállósága, ezt ugyanis a Casio a tudatlanság jótékony leplével fátyolozta el. Még a gyári honlapon sem tüntetik fel számszerűsítve ezt az adatot, ezért a vízállóságot értelmezzük a racionális számok halmazán, ahol x nagyobb mint 0 de kisebb mint 100. Személyes tipp: 50 méter, de nem tudok úszni, szóval mindenki merüljön a sajátjával.
A szíj a G-Shock sorozathoz képest puhább, hajlékonyabb, az anyaga természetesen resin. A hétköznapokban kényelmes viselet, a könnyű súly miatt tényleg olyan érzése támadhat az embernek, hogy nem is visel órát.

Mi a baj McFly? Nyuszi vagy?

Ezt az órát egy rajongónak illik beszereznie. Aki nem teszi, az nyuszi! Többek között azért szeretem a Casio-t, mert nem szállnak el az árakkal. 25 000 jó magyar rúpiáért már be is szerezhetjük valamelyik webshopban, ami bármilyen mértékegységrendszert alapul véve is kevesebb, mint 1,21 század gigawatt.
Sőt! Ha épp kifogunk valami akciót, akkor ez mehet még egy kicsivel lejjebb is. Ha valamiért nem tetszene az óra színvilága, akkor kiadatok egy körözést ellened az ízlésrendőrség intergalaktius irodájában, de van lehetőség alternatívákra. A teljesen fekete variáns a CA-53WF-1BEF névre hallgat, de gyártanak belőle sötétzöld, bordó, bézs és ezüst variánst is. A napokban kihoztak CA-500WEGG-9BEF modellt is, ami retró sárga-fekete fémszínű resint és fém szíjat jelent. Ebben a negative display teljesít szolgálatot, ami sokaknak nem a szíve csücske, de hát van, akinek a Kiszel Tünde is tetszik, tehát számoljon el mindenki maga a saját ízlésficamával.
Egy apró észrevételt még tartogatok a végére. Ha valaki kimondottan a Vissza a jövőbe órát akarja, és maximalista, akkor érdemes odafigyelni a WR feliratra a jobb felső sarokban. Az USA változat esetében ez a két betű nincs keretbe foglalva, de az EU kiadáson igen. A webshopok trükkösek a termék illusztrációjával kapcsolatban, mert ahonnan én rendeltem, ott a termékfotón nem volt keretben, a valóságban viszont mégis. Nem küldtem vissza, de rákérdeztem tőlük levélben. Azt mondták, hogy teljesen kaotikus a helyzet, egy korai változatban keret nélkül jött, utána kerettel. Ennyit talán még egy keményvonalas rajongó is elengedhet, de ha ti ennél többre vágytok, akkor sok sikert a kutatómunkához.

Engem senki nem nevezthet nyuszinak!

Azért imádnivaló a CA-53W, mert képes kizökkenteni az apró-cseprő napi nyűgök mókuskerekéből. Visszaadja a gyerekkorom utólag idillinek tűnő illúzióját, másrészt beleélhetem magam egy ikonikus film hangulatába. Megmosolyogtat, feldob, ápolja napjaink ocsmány valóságától sebzett lelkemet, és ezért végtelenül hálás vagyok a japánoknak. Ha rossz napom van, akkor csak felpattintom, és máris átdereng egy halvány napsugár a szürke viharfelhők tömege között. Remélem az F-91w mellett a CA53-W lesz a másik olyan Casio, ami eggyé válik a végtelennel.

Előnyök
- Filmes háttér, egy igazi ikon, mítosz, legenda
- Megfizethető árazás
- Vintage stílus, megjelenés

Hátrányok
- A vízállóság balladai homályba vész
- Az LCD kijelző nem kapott megvilágítást

Mi is ez tulajdonképpen?

1977-ben a Casio kiadta az F-100 névre keresztelt modelljét, ami a gyár első olyan terméke volt, ami teljes egészében az általuk resinnek nevezett anyagból készült. Hívhatjuk akár műgyantának, vagy kis jóindulattal műanyagnak, azon a tényen nem változtat, hogy innentől ez a matéria menthetetlenül összekapcsolódott a japán gyártóval. 1979-ben az F-100 bekerült a filmes órák nagykönyvébe is, mert Sigourney Weaver viselte a karján a Nyolcadik utas a halál című filmben, egy kis csavarral megfűszerezve. A filmesek talán nem tartották eléggé futurisztikusnak a kis japánt, ezért úgy döntöttek, hogy két órát helyeznek egy sárga műanyag alaplemezre, és ezt adják a színészek karjára. Mivel az Alien filmeknek komoly kultusza alakult ki, nem meglepő, hogy a világot kibővítő regények, képregények, videójátékok hozzátették a háttérinformációkat az eredeti filmben látható tárgyakhoz. A Casio F-100 a film univerzumában a Samani E-125 megnevezést kapta, a lelkes rajongók pedig meg is alkották a nem hivatalos replikákat a még fellelhető öreg Casio készletet felhasználva. Ezeket a darabokat elég komoly pénzekért árulják a különböző netes oldalakon.
Mivel az óraiparban sokaknak bejött a régi modellek újrakiadása, ezért 2021-ben a Casio jó ötletnek tartotta, ha az F-100 is kap egy kis törődést, és A-100 néven bekerült a Casio Vintage kollekcióba.

A képek forrása:
Casio F-100: https://www.digital-watch.com/DWL/1work/casio-f-100
Samani E-125: https://www.therpf.com/forums/threads/functional-nostromo-crew-watch-3d-modeled-and-printed.339053/

Casio A100 WEGG-1AEF

Az óra tokfültávolsága 40,7 mm, a tokátmérő 32,7 mm, a magassága pedig 9,2 mm. A korszakra jellemző méretekkel rendelkezik, ezért akinek olyan vastag csuklója van, mint nekem (20 cm), azok készüljenek fel, hogy optikailag nagyon eltér a megszokott G-Shock modellek által nyújtott érzéstől. A súlya 53 g, ami olyan könnyű, hogy gyakorlatilag azt is elfelejtjük, hogy épp a csuklónkon van.  Sajnos ez okozhat is némi problémát, mert a WEGG-1AEF modell kapott egy sötét króm bevonatot, amitől megvan a fémhatás illúziója, de extrém módon sérülékeny. Egyszer benyúltam a kabátzsebembe, aminek zippzáras kialakítása volt, és a kis műanyag fogak olyan barázdákat szántottak a tok felületére, hogy ültethetnék bele kukoricát. A fényes felület ráadásul begyűjt minden maszatot, szöszt, levegőben szálló porcicát, így konkrétan addig marad szép és esztétikus, amíg kivesszük a csomagolásából. Az sem sokat segít a helyzeten, hogy az LCD kijelző, és a gombok köré is plexit tettek, amiről ugye tudjuk, hogy akkor is karcolódik, ha csak beszélünk róla. Mire ezt a mondatot leírtam, lett rajta pár újabb sérülés, mivel a billentyűzetem gombjai alól kilökődő részecskék az Alien karmaikkal belekapaszkodtak az óra felületébe.

Apropó gombok. Nem csak abban volt első az F-100, hogy resinből készült, hanem újított a gombok elhelyezkedésén is. A tok oldalán ugyanis nincsenek kezelőszervek, minden, amivel a 3503-as modult irányíthatjuk, az LCD alá költöztek.
Mindössze négy gomb elegendő ahhoz, hogy az óra funkcióit vezérelhessük, ami a szokásosnak mondható Casio felhozatal: idő, nap-dátum, ébresztő, stopper, csipogás és megvilágítás. Ami extra, hogy ebbe a modellbe az úgynevezett negatív kijelző került, tehát a kijelzett adatok sötét alapon láthatóak. Ez a megoldás kicsit megosztó. A WEGG-1AEF színvilágához ugyan passzol, de a leolvashatóságot feláldozták a design oltárán. Gondoltak a japánok azokra is, akik nem rajonganak ezért a megoldásért, ezért az A 100 többféle színben, és hagyományos kijelzővel is kapható. A honlapon 3 évre saccolták a CR1616-os elemek élettartamát, de véleményem szerint van ott még, ahonnan ez jött. Jómagam a megjelenése óta hordom, és a három év már letelt.

Nem beszéltünk még a vízállóságról, amit jelen esetben nem nevezett meg pontosan a Casio. Mondjuk azt, hogy egy kézmosás, a nyári eső, és egy vasárnapi mosogatás belefér, de ne ezzel akarjuk előadni az Alien 4 úszva menekülős jelenetét.

A szíj rozsdamentes acélból készült, amit próbáltak a tok színéhez igazítani, de a matt hatás miatt van némi árnyalatbeli eltérés a krómos, mindent is visszatükröző toktól. Ettől függetlenül a retro életérzés kiváló, a kitépett szőrszálaim pedig hálásak érte, hogy ennyire stílusosan halhattak meg. A zár a vintage modelleken megszokott állítható slide clasp. Nem mondom, hogy nyugodt voltam, amikor egy villával nekiálltam feszegetni, hogy a karomra állíthassam, de sikerült. Bírta a gyötrődést, végül is, ez egy Casio. Még akkor is, ha ez a modellcsalád már made in China, tehát nem a japán, vagy a thaiföldi gyárban készül.

Megkésett szerelmeslevél Sigourney Weaverhez

Szerintetek mi a közös a Nyolcadik utas a halálban és az Elemi Ösztönben? Pontosan! Mindkét filmnek egy meghatározott pontján gyűrte be a kazettát a VHS lejátszó. Sharon Stone és Sigourney Weaver alapkövei a 80-as években született férfiember pubertáskorának, és a papírzsebkendőket gyártó cégek tőzsdei részvényeinek.

Szia Sigourney! Figyelj! Nagyon régóta teccessz, szeretnék veled beszélni négyszemközt, persze de csak akkor, hogyha nincsen barátod, és a szökőkútnál szombaton öt órakor légyszíves legyén már ott!

A kép forrása:
https://www.kinokalender.com/film1293_alien-das-unheimliche-wesen-aus-einer-fremden-welt.html

Ez a Casio A100 WEGG-1AEF tökéletesen megidézi a 70-es évek végét, és a saját ifjúságunkat a korai 90-es években, amikor olyan filmes legendákat fogadtunk be (a tettünk magunkévá szókapcsolatot szándékosan kerültem, csak mondom…),  mint A nyolcadik utas a halál. Az óra tökéletesen illeszkedik egy filmes gyűjteménybe, de a nosztalgiázni vágyók feldobhatják vele a szürke hétköznapokat mindössze 25-30 ezer forintért. (A legolcsóbb kiadás gumiszíjon 18 ezer, a legdrágább a tesztünkben is szereplő WEGG-1AEF 38 ezer, de ez változó.)
Ez az összeg szerintem teljesen elfogadható egy ilyen vintage darabért, ha másért nem, akkor Sigourney Weaver emlékéért mindenképpen. Olyan korszak volt az, ami már nem fog visszatérni soha…

„… Dallas kapitány halott. A hajó és rakománya megsemmisült. Körülbelül hat hét múlva érem el a határt. Ha egy kis szerencsém lesz, felvesz valaki. Ripley vagyok, a Nostromo utolsó túlélője. Végeztem.” – Sigourney Weaver

A kép forrása:
https://alienseries.wordpress.com/2014/10/31/interview-with-sigourney-weaver/

Előnyök

- Filmes háttér
- Megfizethető árazás
- Vintage stílus, megjelenés

Hátrányok

- Negatív kijelző
- Extrém sérülékeny
- Szőrtépő szíj (már amennyiben neked is Chewbacca volt a jeled az oviban)

A telefonomra telepített G-Shock Connected applikációval összeszinkronizáltam a GG-B100-as Mudmastert a beépített Bluetooth kapcsolattal, és a térképek almenüben megadtam a pihenőül szolgáló folyó, és a tábor pontos koordinátáit a Mission Log segítségével. Az óra szolid hangjelzéssel adta tudtomra, hogy rögzítette az adatokat, és ezzel együtt a pontos időt is összeszinkronizálta a telefonnal. Mielőtt gyújtást adtam volna az öreg Mitsubishi Pajero motorjának, még indítottam egy visszaszámlálást 120 percről, mert a helikopter ennyi idő múlva fog felvenni. A számláló kérlelhetetlenül elindult, de nem tudtam megállni, hogy még egyszer utoljára megpihentessem a szemeimet a borneói dzsungel vibráló, mély zöld árnyalatain, és magamba szívjam, ahogy a késő délutáni napfény egy búcsúcsókot nyom a vadállatokat rejtő őserdő buja homlokára. Beletapostam a gázba, és a terepgumikra tapadt sár vadul fröcskölte össze az autó kerékjárati íveit.

A karomon lévő Casio-ba épített barométer figyelmeztetett a légnyomás hirtelen esésére, de nem hallgattam rá, és vakmerően vágtam keresztül magam az utamba kerülő saras dombokon, nem törődve a karosszérián kopogó faágakkal. Az eső bibliai erővel szakadt le az égből, de az öreg japán harcos húzta, vonta a dagonyában a maga másfél tonnáját. A hibát ott követtem el, hogy talán túlbecsültem az összkerékhajtás által nyújtott biztonságot. A folyóig még legalább másfél kilométer lehetett hátra, amikor megláttam a lejtőt, amin az esővíztől fellazult föld barna hólavinaként sodorta magával a fák letört ágait. Hiába tapostam a fékbe, az autó fara már megindult. Mielőtt elsötétült minden, az utolsó hangról, amit hallottam, nem tudtam eldönteni, hogy a fémtest súrlódása a talajon, vagy a saját kétségbeesett sikolyom volt.

Mikor magamhoz tértem, a vezetőülés a fejem felett lógott. Mivel a betört ablakokon kíméletlenül ömlött be a saras víz, tudtam, hogy minél előbb ki kell jutnom a roncsból. A karomra pillantottam, amin vastagon állt az iszapszerű dagonya. Letöröltem a Mudmaster számlapját, aminek az edzett ásványi üvegén keletkeztek ugyan kisebb karcok, de a Carbon Core Gurad tokozatnak köszönhetően az óra sértetlennek tűnt. A szénszálas lünetta, és az óra sarkaiban elhelyezett szénszálas kompozit ütközők megbízhatóan ellenálltak a legkomolyabb behatásoknak is. A gombok fémből készültek, és a mögöttük lévő szigetelések megóvták az 5594-es modult a sérülésektől, így tudtam, hogy csupán néhány percig voltam eszméletlen. Kihúztam magam a felborult gépszörnyeteg gyomrából, és tanácstalanul álltam a roncs mellett, és próbáltam kitalálni, hogy hogyan tovább. Hirtelen a zsebemhez kaptam, és reménykedtem benne, hogy a telefonom még mutat némi életjelet, de a kijelző élettelenül tükrözte vissza kétségbeesett arcomat. A Casio-n megnyomtam az iránytű gombját, így már be tudtam tájolni magam, hogy merre van észak. A tok átmérője 51,3 mm és 55,4 mm tokfül távolsággal rendelkezik, amihez 19,4mm magasság társul, ezért nem volt nehéz leolvasni az adatokat, még akkor sem, amikor a felszakadt homlokomból csordogáló vért kellett letörölnöm róla. Ezek szerint már nem csak Mudmaster-t, hanem Bloodmaster-t is gyártanak a japánok. Tudom kellett, hogy milyen messze vagyok a folyótól, ezért az iránytű és a magasságmérő gombjának lenyomásával életre kelt a Mission Log funkció. A Mudmaster Quad Sensorral van felszerelve, amik közt hőmérő, magasságmérő, iránytű, barométer és lépésszámláló is akad, ezért meglepő pontossággal a számlapon elhelyezett kis LCD kijelző kiírta a bizalomgerjesztő 400 m-t, ami az első rögzített úticélomhoz való távolságomat jelentette. Tudom kellett azt is, hogy mikorra várható a teljes sötétség, ezért a főmenüből kiválasztottam a napkelte/napnyugta opciót. Ezek szerint alig egy órám van, mire leszáll az éjszaka. A barométer szerint az eső egy ideig még nem áll el, ezért nem vesztegethettem az időt, neki kellett vágnom a dzsungelnek.

Mire elértem a folyót, teljesen besötétedett. Az erős lume festéknek hála az indexek és a mutatók tökéletesen leolvashatóak maradtak, a teljes számlapot megvilágító LED fénye pedig annyira erős volt, hogy zseblámpaként is használtam, amikor a sötét bozótoson kellett átverekednem magam. Szerencsére állítható a menüben, hogy hány másodpercig világítson. Reméltem, hogy nem most fog letelni az a két év, amit a Casio CR2025-ös elemekkel kapcsolatban megadott. Megnyugtató, hogy ha nem érzékel aktivitást, akkor képes pihenő üzemmódba lépni.
A Mission Log egy csipanással jelezte, hogy megérkeztem a kijelölt ponthoz. A Hold erős fényében megláttam a felduzzadt folyó ezüstös habjait, és titkon reménykedtem benne, hogy ma este nem jár arra egy éhes krokodil, hogy én legyek vacsorája. Levettem az órát a csuklómról pár percre, és belelógattam a vízbe. Tudni akartam, hogy mennyi a víz pontos hőmérséklete, mert egyszer egy túlélős műsorban azt mondták a Discovery-n, hogy a krokodil 21 Celsius-fok körül nem támad. Mikor kivettem az órát a vízből, csalódottan nyugtáztam, hogy ma este minden adott egy jó vacsorához. Belevetettem magam a vízbe, és úsztam, ahogy csak bírtam. A 200 m-es vízállóság miatt nem kellett attól tartanom, hogy a Mudmaster pont most hagy majd cserben.

Mikor felhúztam magam a partot szegélyező köveken, a visszaszámláló szerint már nem volt sok idő a helikopter indulásáig. Nem pihenhettem, ezért megnyomtam a Mission Log gombjait, amitől a másodpercmutató iránytű funkcióra váltott, és megmutatta, hogy merre tovább, a lépésszámláló pedig megtippelte a távolságot.

A testemet ezernyi apró seb borította, de a visszaszámlálás könyörtelenül pörgött. Egy tisztásra érve valami gépies zúgás hangjára lettem figyelmes, ami egyre erősebbé vált. Olyan volt, mint egy helikopter rotorjának ütemes forgása, vagy…

… vagy az ébresztő hangjának szabályos időközönként ismétlődő éles csipogása. Ezek szerint megint bealudtam az esti film sokadik reklámblokkján, és megint órával a csuklómon aludtam. Hiába akkora ez a Mudmaster, mint egy hokikorong, a 92 grammos súlya miatt szinte észrevehetetlen. Az erős, de kényelmes resin szíj csak még inkább ráerősít erre az érzésre. Kába voltam, és valami ostobaságot álmodtam, de nem emlékszem már arra, hogy mit. Az ágyamban fekve megnyomtam a LED megvilágítást, hogy leolvashassam a pontos időt, de álomországból visszatérő szemeim ezért nem voltak hálásak. Levonszoltam magam a konyhába, és indítottam egy visszaszámlálást 4 percről, mert szeretem, ha a tojás sárgája lágy marad. A meleg kávét szürcsölgetve kinéztem az ablakon, és eszembe jutott, hogy füvet kéne nyírni. A gyorsmenüben kértem az óra kijelzőjére egy barométert, amit ilyenkor a nap-dátum mellé kicsinyített méretben is meg tud jeleníteni. Esni fog. Nyírjon füvet a radai rosseb. Úgyis el kellene mennem vásárolni. Visszanéztem a lépésszámláló adatait, alig napi 6000-et mutatott. Csak azért nem aggódok az elhízás miatt, mert ezen már rég túlvagyunk. A kocsiban indítottam egy stoppert, és bosszankodtam, hogy az egyre növekvő agglomeráció miatt egyre többet állok a dugóban. Mikor megérkeztem a bevásárlóközponthoz, a multi parkolójában szinkronizáltam az órámat a telefonommal. A térkép menüben bejelöltem, hogy hol vagyok pontosan, hogy az órám visszanavigálhasson majd a megfelelő helyre. A múltkor is valaki más ezüst színű Suzukijába akartam beülni, ezért most biztosra szerettem volna menni. Még aznap délután valamiért ellenállhatatlan vágyat éreztem használt Mitsubishi Pajero terepjárók nézegetéséhez. Elképesztő dagonyában kúsztak-másztak velük, dagasztották a sarat, vágták az utat érintetlen dzsungelekben. A szó, amit kerestem, az a kaland. Az élet eliramlik mellettünk, és mi bamba, tehetetlen képpel bámuljuk a másodpercmutató monoton mozgását, ahogy indexről indexre ugrik. Úgy éreztem, hogy megfulladok az akciós olcsó kávétól, az unalomig ismételt esti filmektől, az iroda furnérbútorainak kínai ragasztószagától. Valamiért elkezdett érdekelni, hogy mennyi lehet egy utazás Borneóra. Bizonyára több, mint az óra 130 ezer forintos vételára. Lehet, hogy mégis inkább le kéne nyírni a füvet? Lehet, hogy az életközepi válság győz, és a kalandnak már csak ez a kis műanyag illúziója marad nekem? 

Egy Mudmaster nem természetes (szinte méltatlan) közegében:

A történelem

Ferdinand Alexander Porsche a cégalapító Ferdinand Porsche unokája, és olyan apróságok köthetők a nevéhez, mint az ikonikus 911-es Porsche tervezése, vagy a Porsche Design megalapítása.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a német design egyik legfőbb ismérve, hogy a funkciót, és a formát képes egy olyan kiegyensúlyozott formában tálalni, ami túllép önmagán, és klasszikus esztétikumot hoz létre. A 70-es évek stílusa meglehetősen eklektikus. Megfér egymás mellett a barokkosan túldíszített selyeming, a fényes bársonynadrág, a bauhaus, és a túlburjánzó testszőrzet. Ennek tükrében nehéz is elképzelni azt a pillanatot, hogy mit élhetett át az az NSZK állampolgár, aki meglátta a Porsche Design Orfina névre keresztelt modelljét 1972-ben, egy Penthouse magazin fekete-fehér reklámhasábján (850 jó német márkáért).

A kép forrása: https://www.watchuseek.com/threads/the-orfina-porsche-design-chronograph-everything-you-need-to-know.4943543/

Ferdinand A. Porsche és Umberto Maglioli, az Orfina óragyár tulajdonosa, és nem mellesleg autóversenyző a magánéletben jó barátok voltak, ezért adta magát, hogy az óra, amit létrehoznak, reprezentálja az alkotókat. Umberto egy Valjoux 7750-es szerkezetet, és a gyártáshoz szükséges feltételeket szállította, Porsche pedig merítve az általa tervezett 911-es sportkocsiból, a designért volt felelős. A 7176 referenciaszám, vagy a Chronograph 1 nagyon rideg elnevezés, ezért a köztudatban Orfina néven maradt fenn ez az óra, ami az elsők között volt (talán a legelső is, de ezt nem merem megkockáztatni), ami PVD bevonatot kapott.

Ferdinand Alexander Porsche
A kép forrása: https://autotechnika.hu/cikkek/egyeb/9777/elhunyt-ferdinand-alexander-porsche

A képek forrása:
Porsche: https://www.archiproducts.com/en/designers/ferdinand-alexander-porsche
Maglioli: https://hu.wikipedia.org/wiki/Umberto_Maglioli

A matt fekete tok, a fekete számlap, a fekete szíj, és a mindezekkel erős kontrasztot alkotó fehér (bézs) indexek és mutatók iskolapéldája annak, hogy mit jelent a jól leolvashatóság, és a forma valamint funkció művészi egyensúlya. Műszerszerűsége, egyszerűsége, férfias megjelenése egyértelművé tette, hogy a Porsche Design joggal követel helyet magának az órák világában is.

Olyan hírességek viselték ezt a darabot, mint Mario Andretti, vagy Tom Cruise. Előbbi a versenypályákon villogtatta meg a tehetségét, utóbbi a mozivásznakon a híres-hírhedt mosolyát a Top Gun című filmben. És tegyük a szívünkre a kezünket, egy kicsit mindannyian szeretnénk úgy vezetni mint Mario, és úgy felszedni egyetlen mosollyal a legjobb csajokat, mint Tom. Meg F-14-est is szeretnénk vezetni, és napfelkeltében anyahajóról felszállni, és rakétákkal kilőni a MiG-eket, és elénekelni a fiatal Kelly McGillis-nek a You’ve Lost That Lovin’ Feelin-et… meg bevenni a gyógyszert, mert kezd elgurulni.
Ha mindezt nem is garantálja nekünk a Dan Henry 1972 Maverick Chronograph, megadja azt az életérzést, amire oly sokan vágyunk, és ezúttal az álmok beteljesüléséért nem is kell olyan sokat fizetnünk.

A képek forrása:
Mario Andretti: https://twitter.com/coronetmag/status/1303649554668158982
Tom Cruise: https://www.watch-id.com/sightings/porsche-design-chronograph-1-tom-cruise-top-gun

De ki az a Dan Henry?

Dan Henry egy brazil fiatalember, akit saját bevallása alapján gyerekkorában nagyon megigézett az automata órák működése. A 90-es években elkezdett komolyabban óragyűjtéssel foglalkozni, ezt kiegészítette a használt órákkal való kereskedelemmel, amiből egész szép bevételre tett szert. Létrehozott egy honlapot, ami tulajdonképpen egy órakatalógus az 1935-ös évektől 2000-ig. Az oldal ma is létezik, megtekinthető itt: https://www.timeline.watch/

Dan Henry és a gyűjteménye
A kép forrása: https://danhenrywatches.com/pages/the-collector

Rajongása nem állt meg ezen a ponton, alapított egy márkát is, amit önmagáról nevezett el. Nem szerény lépés, de amit elért, az mindenképp tiszteletre méltó. A cél az volt, hogy olyan órákat akar gyártani, amik neki tetszenek. Ezen órák alapja mindig egy már létező, az óragyártás történelmében jelentős darab. Talán a homage szó áll a legközelebb ahhoz, amiben ez a cég utazik, de törekednek arra, hogy a modelljeik ne másolatok legyenek, hanem saját jogon létező, identitással bíró karórák. Az őszinteséghez hozzá tartozik, hogy mikor megkérdezték tőle, hogy az órák hol készülnek, teljesen nyíltan leírta, hogy a szerkezet minden esetben Seiko vagy Citizen. A zafírüveg eredete Dél-Korea, a lume festék beszállítója változó, de általában svájci, vagy japán. A fémből készült szíjak Kínából érkeznek, a bőrszíjak Franciaországból. A tok és az összeszerelés Hong Kongban zajlik, vagy Kínában, attól függ, hogy melyik Dan Henry modellről van szó. (Ez a cikk eredeti nyelven elolvasható itt: https://www.hodinkee.com/articles/vintage-watches-timeline)

Véleményem szerint, aki ilyen ködösítés nélküli, egzakt módon elmondja, hogy mit és hol készít, azt már komolyan lehet venni. Nem egy kamumárkáról van szó, hanem egy olyan cégről, amit már joggal nevezhetünk microbrandnek.
Apropó microbrand. Ez a szó egyszerre jelenthet áldást, és átkot. Áldást akkor, ha egy komoly vállalkozás áll a hátterében, akik törekszenek arra, hogy minőségi beszállítókkal dolgozzanak. Ilyen esetben elfogadható áron hozzájuthatunk egy-egy igazán minőségi és egyedi darabhoz. Olyanokra gondolok, mint pl. a Christopher Ward, vagy az itthon is nagy népszerűségnek örvendő Venezianico. Átok akkor, ha a vállalkozás jellemzően ázsiai (kínai) tömegórákat címkéz át, amikre próbálnak ráerőszakolni valami marketing maszlagot, miszerint ők is olyan jók, mint a svájciak, vagy a japánok, csak még nem futottak be. Mindemellett nagy árréssel próbálják értékesíteni a fényképeken jól kinéző, de a valóságban a fapadosabb divatórák minőségét (se) hozó termékeiket.
A Dan Henry szerencsére az előbbi kategóriába tartozik, de azért a megrendelés előtt okozott pár álmatlan éjszakát.

Ha rákeresünk a fórumokon, és a legnépszerűbb videómegosztókon, akkor bizony voltak hírek, miszerint néhány Dan Henry 1972 Maverick Chronograph sérült koronával érkezett. Olyan panaszokat is lehetett olvasni, amik lepotyogó mutatókról meséltek. Ami megnyugtatott, hogy a horrortörténetek egy ponton mindig összeértek, ez a pont a terméktámogatás. Az elmondottak alapján az ügyfélszolgálat minden esetben elérhető és készséges volt, mindenkinek cserélték az óráját, vagy javították, és a posta költségeit is állták. Így aztán kopaszodó, szőrös, pocakos énem mögül előástam a bennem rejtőző Tom Cruise-t, és rendeltem egyet, hiszen így a 30-as éveim második felében (annak is a végén) ennél közelebb úgysem fogok kerülni egy valódi Porsche Design Orfinához, és kicsi a valószínűsége már annak, hogy vadászpilóta, vagy autóversenyző leszek.

A szegény ember Porsche Design Orfinája: Dan Henry 1972 Maverick Chronograph

Kezdjük ott, hogy a rendelés teljesen simán ment a Dan Henry honlapjáról. Mivel van EU raktáruk, nincs félelem és reszketés a vám miatt. 350 dollárt, azaz árfolyamtól függően 125 ezer jó magyar forintot leszurkolunk a fizetés gomb megnyomásával, és már jön is az email fiókunkba az üzenet, miszerint a Maverick Chronograph engedélyt kér üdvözlő repülésre. 3-5 munkanap után pedig már várhatjuk is a futárt legújabb szerzeményünkkel.

A csomagolás nagyon kulturált. Egy műanyag henger rejti a bőr-viaszoltvászon óratartó tokot, amiben nem mellesleg három órának van hely kialakítva. A középsőben gondosan beburkolva védőműanyagokkal érkezik a főszereplő, mellette pedig a papírmunka. Ezekben egy angol-német leírás található, ami sajnos nem fedi a valóságot. Ennek az órának ugyanis létezett egy elődje. Az 1972 Maverick chronograph első változata ébresztő funkciót is kapott, a mellékelt leírás pedig arra a modellre vonatkozik. Ez a második kiadás nem rendelkezik ezzel a komplikációval, tehát magunknak kell rájönnünk az óra beállítására. (Nem lesz nagy kihívás, annyit elárulok.) A másik kis kártya a garanciakártya, ami a honlap szerint egy évig érvényes, de adja az ég, hogy ne kelljen használni.

Az óratok rozsdamentes acélból készült, ami matt fekete PVD bevonatot kapott. Megjelenése teljesen átadja az eredeti Porsche Design tok formáját és arányait, pedig itt-ott nagyobb nála. Az óra magassága 12,7 mm, a tokátmérő jelen esetben 41 mm, a tökfül távolság pedig 45,7 mm. A számlapot zafírkristály védi a karcolásoktól, ami kapott egy tükröződésmentes bevonatot is. Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, jelen esetben a számlap fogja elvinni a showt.

Az eredeti Porsche Design Orfina sárgás (vagy a lume miatt az évek alatt megsárgult) indexeket kapott, a Dan Henry 1972 viszont sandwich számlapos kialakítással rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a számlap alatt van egy másik számlap, ebben az esetben fehér. A felső matt fekete réteg az indexek helyén ki van vágva, ezért alálátunk, így optikailag komoly szintkülönbségek alakulnak ki a számlapon. A segédszámlapok is mélyebben ülnek, de azok festettek, és ha közelről megnézzük, akkor láthatóvá válnak a mikrobarázdák, amik koncentrikus köröket alkotnak. A számlap széle drámaian megindul felfelé, ide festették fel a tachymeter skálát. A feliratok tipográfiája, és a mutatók formája-színe tökéletesen hozzák az eredeti Orfina stílusát, de a számlapon eszközölt változtatások miatt szerintem elmondhatjuk, hogy ötletes homage született.

Nem szeretném másolatnak nevezni, mert a Dan Henry 1972 nem akar Porsche Orfina lenni. Sok egyedi részletet tartalmaz, elég bátor ahhoz, hogy eltérjen az eredetitől, de csak olyan messzire merészkedik, hogy összhatásában még pont megidézze a múzsáját.

A bal oldali kép forrása: https://monochrome-watches.com/introducing-porsche-design-chronograph-1-1972-limited-edition-50-years-of-porsche-design-price/

A Dan Henry logó a nap-dátum ablak fölé került, és itt meg is említeném az egyik negatívumot az órával kapcsolatban. A sandwich számlap miatt a nap és a dátum nagyon mélyen ül, ezért folyamatosan árnyékot vet rá a számlap. Szabadtéren ez nem zavaró, de estefelé azért nem könnyű leolvasni. Az idő leolvashatósága viszont parádés, más nem is lehetne, hiszen a matt fekete és a hófehér maga a megtestesült kontrasztosság. Negatívum még, hogy a napokat csak angol nyelven tudja kiírni, örültem volna egy másodlagos német variációnak is, ha már a Porsche Design szolgáltatta az ihletet.

A lume mellett sem mehetünk el szó nélkül, ugyanis számomra igazi meglepetésként hatott. Az alacsonyabb árkategóriájú óráknál megszoktam már, hogy a lume inkább csak jelzés értékű. A Dan Henry viszont Super-LumiNova anyagot használ, ami nem csak komoly fényerővel rendelkezik sötétedés után, hanem még a tartóssága is elismerésre méltó.

Ami viszont kevésbé, az sajnos az óra lelkét szolgáltató Citizen eredetű Miyota 0S00 quartz szerkezet. Ez egy 12 órás chronograph, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a számlapon lévő piros mutató a stopper másodpercgyűjtője. A 12 órához elhelyezett segédszámlap a percgyűjtő, a 9 óránál lévő pedig az órákat mutatja. A 6 órához helyezett segédszámlap jelzi a hagyományos másodperceket, tehát nem fogunk itt tizedes pontossággal méricskélni semmit. A stopper gombjai is hagynak némi kívánnivalót maguk után, mert bár hibátlanul teszik a dolgukat, a nyomáspontjuk kissé bizonytalan. A korona menetes, ami azért meglepő, mert csupán 50 m vízállóságot kapunk a pénzünkért. Ilyen paraméterhez nem gyakori a menetes korona társítása, ennek ellenére örültem neki, ahogy annak is, hogy dombornyomott Dan Henry logóval látták el.

Félreértés ne essék, nem szeretném bántani a Miyota 0S00-át, de az 1972 Maverick első kiadása tudott tizedeket mérni (Miyota 0S80 szerkezettel), és még ébresztő is volt benne. Az árcédulája pedig pontosan ugyanennyi. Ami azt illeti, ezüstszínben még mindig kapható a Dan Henry honlapján, a fekete viszont elfogyott, és jött a második kiadás. Azt el tudom képzelni, hogy az általam is emlegetett panaszok (leeső korona, potyogó mutatók) miatt váltottak szerkezetet, biztosan valahol meg kellett fogni a pénzt, ha elfogadható áron akarják eladni, de talán pont egy leheletnyivel komolyabb szerkezet tette volna fel az i-re azt a bizonyos pontot.
Azt viszont nem szeretném elvitatni az 0S00-tól, hogy az indexeket szépen, pontosan eltalálja, nem érződik benne az a slendriánság, amit számos divatóra gyártó elkövet még akkor is, amikor vállalható szerkezetet tesznek az órájukba. Amit ígér, azt tényleg tisztességesen tudja.

Menetes hátlapunk is van, és az óra egyik legszebb részletét ide helyezték el. A dombornyomott F-14-es Tomcat vadászgép és a gravírozott Maverick felirat egyértelműen szerelmeslevél a Top Gun filmekhez, az 1972-es dátum pedig nem csak az óra nevére, hanem a múzsául szolgáló Porsche Design Orfinára utal. Igényes, parádés, csillagos ötös. Imádtam ezt a részletet.

A pozitív benyomásokat a szíj is tovább erősítette. A tokhoz tökéletesen passzoló matt fekete PVD bevonat itt is teljesen jó választás, remélhetőleg olyan tartós is lesz, mint amilyen jól néz ki így újonnan. Az eredeti Orfina PVD-jéhez az idő vasfoga nem volt kegyes, ezért a jelenleg fellelhető darabok annak ellenére, hogy átlépik az egymillió forintos lélektani határt, meglehetősen viseltesnek tűnnek a fotóik alapján. Megvan a varázsa az ilyen karakteres daraboknak is, de azért titkon remélem, hogy a technológia fejlődött annyit, hogy nem lesz bántóan rusnya, ha idővel lekopik. Karcosodni fog-e? A nyakamat tenném rá, hogy igen, de mivel ez az első PVD-s órám, sajnos nincsenek hosszútávú tapasztalataim. A szíj gyorskioldós, ezért ha kedvünk támadna valami másra lecserélni, akkor annak semmi akadálya, bármit rátehetünk, ami 20 mm.

Mitchell kapitány engedélyt kap az üdvözlőrepülésre

350 zöldhasú, vagy 125 ezer Mátyás. Sok? Kevés? Nagyon nehéz ezt megmondani. Ha onnan nézem, hogy egy nagyon korrekt Porsche Design homage-t kapok a pénzemért, akkor teljesen rendben van. Ugyanakkor a Dan Henry egy microbrand, kétszer annyiba kerül, mint egy átlagos, manapság eladható divatóra, teszem azt Fossil, Police, Michael Kors. Utóbbiak nekem ősellenségeim, ezért nem tudom őket egy ligába helyezni a Dan Henry 1972-vel. Ennek a modellnek van története, át akar adni egy életérzést, ráadásul nem kéri el a világ minden pénzét azért, hogy Pete Mitchell százados kerozingőzős, sugárhajtóműves világába csöppenhessünk. Az építési minőség, a tálalás, a vevőszolgálat hozza azt az érzést, amit a presztízzsel rendelkező óragyártók tudnak.
Mitchell százados, az üdvözlőrepülésre az engedély megadva! Ez szép volt!

Előnyök

- Homage a jobbik fajtából. Megidézi a múzsáját, de elég bátor ahhoz, hogy a saját útját járja
- Nagyon karakteres darab, hozza a Top Gun életérzést
- Korrekt építési minőség, zafírüveg, (egyelőre) szép PVD bevonat, csodaszép hátlap
- Elfogadható árcédula

Hátrányok

- A Miyota 0S00-nél kicsit komolyabb szerkezetet is elbírna
- A stopper gombjai kissé bizonytalanok
- Mivel nincs Magyarországon márkaképviselet, ezért ha baj van, akkor a nemzetközi helyzet egyre fokozódik

Mindig az elsők emléke marad fenn az utókor számára. Ha sportról van szó, akkor a győztes nevét tanulja meg a világ, ha járművekről, akkor csakis a leggyorsabb, legerősebb, legnagyobb az, ami igazán számít. Az első csókra is mindenki emlékszik (sajnos), a második, vagy a harmadik már a feledés homályába vész. Belegondoltunk már, hogy ez mennyire igazságtalan?

A második világháború után, amikor a hadseregek a mélység titkát kutatták, akkor a Blancpain által készített Fifty Fathoms, és a Rolex Submariner utasította maga mögé az amerikaiakat, amikor pedig az űrkutatás a Hold meghódítására törekedett, akkor az Omega győzte le őket a Speedmasterrel. Ma a Blancpain büszkélkedhet a világ első búvárórája címmel, az Omega pedig az első űrben járt óra gyártója. A Bulova, ha sokkal nem is, de lemaradt ezekről a titulusokról, és nagyon szomorú, hogy az egykor fényesen csillogó nevük, mára erősen megkopott, sokan el is felejtették őket.  

Azért gyűlünk ma itt össze, hogy ne csak az elsőkről, hanem a tisztességesen helytálló többiekről is megemlékezzünk. Beszélgessünk erről a remek óráról, amit a Bulova 2021-ben dobott piacra, rögtön két kiadásban is.

A történelem

Ők hárman szoros rokonságban vannak...

A képek forrása:
Blancpain: https://watchengines.files.wordpress.com/2023/09/230908-blancpain-fifty-fathoms-inverted-30-bezel-early-example.jpg

Tornek-Rayville: https://hodinkee-production.s3.amazonaws.com/uploads/images/9d7bf040-aa60-4d99-a614-e2ce5e11f12f/20230426_SothebysPreview_130.JPG

Bulova MIL-SHIPS: https://www.brummellmagazine.co.uk/watches/military-precision-bulova-mil-ships-w-2181-submersible-reissue/

A világ első búvárórája címet a Rolex és a Blancpain is magáénak tekinti. A Rolex 1951-ben készítette el a Submariner prototípusát, de hivatalosan csak 1954-ben mutatták be. A Blancpain megrendelője a Francia Haditengerészet volt. Ők egy fekete számlapos, jól leolvasható, arab számos, háromszögekből, körökből és négyszögekből álló lumineszcens jelöléseket használó, forgatható lünettás órát akartak, ami természetesen vízálló. A mélységet 50 ölben határozták meg, ami megközelítőleg 100 métert jelent (91.44 m egészen pontosan). Ezt a modellt 1953-ban a Blancpain le is szállította Fifty Fathoms néven, ami tükörfordításban annyit tesz, hogy 50 öl. Ezzel megelőzték a Rolex Submarinert. A vita máig tisztázatlan, mert a Rolex prototípusokat 1953-ban már olyan hírességek is használták, mint pl. Jacques Cousteau, tehát végül is tekinthetjük elkészült modellnek, annak ellenére, hogy a polgári forgalmazása később kezdődött.

Dimitri Rebikoff fotós karján is a Rolex látható, a kép 1953-ban készült.

A kép forrása: https://perezcope.com/2023/09/09/debunking-the-fictitious-history-of-the-blancpain-fifty-fathoms/

A világháború után a hadsereg számára kiemelten fontossá vált a haditengerészet, ezért nem meglepő, hogy az 50-es években Amerika is saját búvárórát akart. 1955-ben a(z) U.S. Bureau of Ships írta ki a pályázatot karórák beszerzéséről MIL-SHIPS-W-2181 címmel E.O.D. (Explosive Ordnance Divers) katonáik számára, akik mélytengeri robbantásokkal foglalkoztak.

E.O.D. (Explosive Ordnance Divers)

A kép forrása: https://www.watchspecialists.com/2021/09/29/introducing-bulova-mil-ships-w-2181-watch-based-on-rare-1957-prototype/

A kiírásban szereplő kritériumok megegyeztek a Francia Haditengerészet igényeivel, de Amerikában fontos gazdasági elv volt, hogy az óra amerikai legyen, ezt volt a "Buy American Act", lefordítva: „Vegyél amerikait törvény”.  Ezért a Blancpain már létező Fifty Fathoms modellje nem jöhetett (akkor még) számításba.
Kézenfekvő megoldásnak tűnt, hogy a Bulova, ami 1941 óta beszállítója az amerikai hadseregnek, készítsék el az első amerikai búvárórát. Omar S. Bradley, a kutatásért és fejlesztésért felelős tábornok fel is vette a kapcsolatot Ardé Bulovával, aki a cégalapító Joseph Bulova fia. Ő szerezte a cégnek a hadsereg megrendeléseit, repülőgépekhez, torpedókhoz szükséges alkatrészeket is gyártottak.

Ardé Bulova,

A kép forrása: https://www.findagrave.com/memorial/147/arde-bulova

A Bulova 1957-ben három prototípust készített a haditengerészet számára, amiket a Navy Experimental Diving Unit (NEDU) el is kezdett tesztelni. A prototípusok viszont nem szerepeltek úgy a teszteken, ahogy azt várták, a leírásokban hibaként szerepelt az akadozó, nehezen kezelhető lünetta, és a beázás is, mint problémás elem. A nehezen mozgatható lünetta oka, hogy a forgatáshoz le kell nyomni, és úgy mozgatni. Amennyiben zavaros a víz, a por és a homok gátolhatja a lünetta akadálymentes mozgatását. A beázást a számlapon elhelyezett kis indikátor jelezte, de sajnos ezt a hibát sem sikerült a gyárnak orvosolnia.

Egy eredeti prototípus Omar Bradley (jobbra) tábornok és Ardé Bulova (balra) társaságában

A kép forrása: https://www.bulova.com/global/collection/mil-ships/

A történet folytatódhatna úgy, hogy a Bulova mérnökei tudásuk legjavát beleadva létrehozták a tökéletes búvárórát, de nem így történt. A Bulova ebben az időszakban fejlesztette az Accutron-t, a világ első teljesen elektronikus óráját, ami elektrosztatikus megoldással működött. Ennek az elkészítése nagyon sok időt és pénzt igényelt a cégtől, ezért valahol érthető az a döntés, hogy 1959-re elengedték a katonai szerződést. Rossz nyelvek szerint nem is volt túlzottan kifizetődő a dolog, mert a Bulova nem keresett volna annyit az egész megrendeléssel, mint amennyibe nekik került volna ez az egész. Megjelentek olyan hírek is, miszerint a Bulovának közel 100 dollárjába került volna egy-egy darab legyártása, míg a konkurens Blancpain 70 dollárból megoldotta ugyanezt. Akár igaz akár nem, a Bulova MIL-SHIPS-W-2181 Submersible prototípus maradt egészen 2021-ig.

No de akkor mi lett az amerikaiak búvárórájával? Itt tűnik fel egy újabb szereplő, Allan V. Tornek, aki egy jogi kiskaput kihasználva megoldotta ezt a kérdést.

Allan V. Tornek és fia

A kép forrása: https://www.awco.nl/the-mystery-of-a-blancpain-air-command/

A "Buy American Act" ugyanis azt nem mondta ki, hogy az órának konkrétan amerikainak kell lennie. Elég, ha a beszerzése Amerikában történik. Allan Tornek ezért alapított egy céget, aminek a Tornek-Rayville nevet adta. Itt egy kicsit még időzzünk el, mert a névadás is megér pár gondolatot. A Blancpain céget Jehan-Jacques Blancpain alapította Svájcban, Villeret városában 1735-ben. A Villeret fonetikus kiejtése: „villeréj”, ha ezt megcsavarjuk egy kis anagramma játékkal, akkor ki is jön a megoldás: réjville, azaz Rayville. A Blancpain a saját nevében is használta ezt a szójátékot, Allan Tornek pedig a saját vezetékneve mögé illesztette, amikor bejegyeztette az új cégét Amerikában. Tornek lényegében annyit tett, hogy importálta, és átcímkézte a Blancpain Fifty Fathoms modelljeit, majd eladta őket az amerikai hadseregnek Tornek-Rayville TR-900 néven. Ügyes! 😊

Így történehetett meg, hogy amikor J. F. Kennedy elnök 1962-ben kezet rázott a SEAL katonáival, akkor azok csuklóján nem Bulova MIL-SHIPS-W-2181, hanem Tornek-Rayville TR-900 ketyegett. Ami igazából egy Blancpain Fifty Fathoms.

J. F. Kennedy elnök és a SEALS 1962
(Ezúton is bocsánat a clickbait borítóképért.)

forrás: https://www.hodinkee.com/articles/vintage-tornek-rayville-diving-in-depth

A Bulova történelme tele van ilyen, és ehhez hasonló történetekkel, gondoljunk csak a Lunar Pilot névre keresztelt órájukra (amiről ezen a blogon is olvashatsz). Voltak fent, voltak lent, de mindig nagyon érdekes órákkal lepték meg a rajongókat. 2008-ban pedig megvásárolta őket a japán Citizen, és talán kezdik megtalálni azt az utat, ami kifejezetten jól áll nekik. Egyelőre főleg a múltból merítenek, újra kaphatóak az olyan híresebb modelljeik, mint az Oceanographer, az Accutron, vagy a Computron, de kifejezetten előremutató a Curv, ami egy nagyon különleges hajlított tokkal és számlappal rendelkezik.

Nevezéktan

Egy kicsit cincáljuk szét tesztünk alanyának a nevét, aminek hossza vetekszik Illyés Gyula, Egy mondat a zsarnokságról szóló versével: Bulova 98A266 MIL-SHIPS-W-2181 Submersible Prototype 1957 (Reissue). A Bulova nem szorul magyarázatra, ahogy a jelenlegi modell típusazonosítója sem, ami 98A266.

A MIL-SHIPS-W-2181 jelöli az amerikai hadsereg pályázatát, amire készült, a Submersible a merülésre vonatkozik, a Prototype arról árulkodik, hogy sohasem került gyártásba, az 1957 pedig logikusan az évszámot rejti. Zárójelbe írtam a Reissue szót, mert ez újrakiadást jelent, bizonyos honlapokon még ezt is hozzáteszik a névhez, de találtam olyan leírásokat is, ahol ezt elhagyták.

A tok

Ennek az órának a legszebb része, az a 41 mm-es homokfújt rozsdamentes acélból készült tok. Amellett, hogy árad belőle a „toolwatch” jelleg, nem gyűjti a hajszálkarcokat, mivel nincs rajta fényesre polírozott elem. A vastagsága 16 mm, ami a dupla rétegű zafírkristálynak köszönhető. Ez a hatalmas kupola szintén ráerősít az óra „vintage” jellegére, mindamellett technikailag is lenyűgöző, hogy ezt így meg tudták hajlítani. Optikailag torzítja ugyan a számlapot, hiszen ha nem tökéletesen derékszögben pillantunk rá, akkor a vastag üveg mögött deformálódnak a jelölések, ám ez így tökéletes, ettől lesz a MIL-SHIPS-W-2181 igazán karakteres modell. A tokfülek hosszúak, 50 mm-ről beszélünk, így mondhatjuk, hogy egy nyúlánkabb darab. Ennek a formai különcségnek csupán egyetlen összetevője okozhat kellemetlenségeket, mégpedig a tokfülek távolsága, ami csupán 16 mm. Ez azért problémás, mert ha a gyári nylon NATO szíjat egyszer cserélnénk, alig van a piacon olyan cég, akik gyártanak ennyire keskeny variációt. Ezt a kritikát többen is megfogalmazták, de a Bulova ragaszkodott az eredeti méretekhez, amiket 1957-ben használtak. Érdekes adalék, hogy ennek az órának is van egy limitált kiadása, azon érdekes módon 18 mm-re növelték a tokfülek távolságát.

A számlap matt fekete, és három komolyabb érdekessége van. Az egyik, hogy nincs rajta dátum, és a korhűség kedvéért a régi Bulova logotípiát használták. A harmadik, ezeknél jelentősebb különlegesség, az a beázást mutató kis indikátor a számlap alsó felén. Nekem nagyon tetszik ez az analóg megoldás, elvileg elszíneződik, amennyiben a legkisebb mértékben is nedvesség szivárog a tok belsejébe. Nem szeretném kipróbálni, de mint design elem, teljesen telitalálat. Átadja a mélységi merülés veszélyeinek érzését még akkor is, ha én legfeljebb a felfújható kerti medencében merülök le vele. Az indexek festettek, bézses színt kaptak, ha rosszindulatú akarok lenni, akkor hallókészülék sárgának is mondhatnám, ami nagyon hozza az 50-es évek érzését. A lume nem maradt le róluk, ahogy a mutatókról sem, és szerencsére nem sugárzó anyaggal oldották meg, mint régen. Cserébe nem is valami tartós, ha a konkurens Seiko búváróráihoz akarom hasonlítani, akkor a Bulova nemhogy a kanyarban sincs, de még az indexet sem tette ki. A mutatók stílusa is hozza a régi idők jellegzetességeit, kontrasztos hófehérre festették őket, a leolvashatóságuk épp ezért parádés.

A korona kapott egy igényes Bulova feliratot, a lünetta pedig festett alumínium. Mivel ez a modell az alapváltozat, itt a számlap elemein kívül csak a lünettának a felső háromszöge kapott lumineszcens festéket. A drágább limitált kiadáson minden apró elem megkapta a foszforeszkáló hatást, gondolom a gyár így spórolt néhány centet. A lünetta működése viszont igazi kuriózum. Alapvetően reteszelt, tehát nem lehet forgatni. Ha viszont lenyomjuk, akkor szépen forgathatóvá válik, határozottan ugrik a helyére a jelöléseknél. Nincs az a jellegzetes, klikkes-racsnis hanghatás, ehelyett inkább olyan, mintha egy csavaranyát forgatnánk a csavar körül. Teljesen hihető, hogy pont ez az érdekessége okozta a kudarcát is, hiszen ha valamilyen szennyeződés kerül a tok és a lünetta közé, akkor az állítása meglehetősen nehézkes.

A vízállóságról is essen szó, hiszen végtére is ez egy búváróra. A bűvös szám 200 méter, ami túlteljesíti az eredeti 50 öl mélységet, de tegyük hozzá, hogy ez a 200 méter nem divers 200, tehát nem teljesíti az ISO 6425 szabványait. Felmerül a kérdés, hogy ki az a bolond aki… de tudjuk jól, hogy ez nem erről szól. Ezek az extrém mélységek az óra építési minőségét hivatottak reprezentálni, nyilván senki sem fogja ezt a szó szoros értelmében kihasználni. A Bulova által megadott 200 méter bőven elég arra, hogy ne kelljen levenni, ha csobbannánk egy nagyot a Balatonban.  

A szerkezet

Az 50-es években készült prototípusokat az interneten található leírások szerint egy 17 köves, kézihúzós, 10BPCHN nevű szerkezet hajtotta, aminek volt egy kuplungszerkezete a túlhúzás kiküszöbölésére. Az újrakiadásban viszont nem kapunk ilyen ínyenc falatot, be kell érnünk egy Miyota 82S0 szerkezettel. Abból a szempontból ez érthető, hogy a Bulova a Citizen tulajdona, de kicsit fájó pont, hogy a nálunk beszerezhetetlen limitált kiadást Sellita SW200-zal szerelték. Ez utóbbi megkaphatta a számlap aljára a Swiss Made feliratot is, amiről értelem szerűen a Miyota változatban nekünk, földi halandóknak le kell mondanunk.

Amit mi kapunk, az egy automata szerkezet, másodpercstoppos, 21 köves, 21600 lengésszámú, 42 óra járástartalékot ígérő változat.
Alapvetően egy megbízható, pontos kis szerkezet, de személy szerint a vele hasonló kategóriában versenyző Seiko 4R werkeket finomabb daraboknak tartom. Precízebb érzés mikor felhúzom, kicsit minőségibbnek is hat, bár lehet, hogy csak a Seiko iránti rajongásom befolyásol egy kicsit.

A lume-os háromszög bizonyos fényviszonyok mellett fényesebb, mint a többi jelölés a lünettán

A szíj és csomagolás

Ahogy a Lunar Pilot esetében, a szíjon ezúttal is egy hatalmas CHINA STRAP matrica hirdeti büszkén, hogy melyik országban látta meg a napvilágot. A jó hír, hogy bár csak 16 mm, az anyaga kényelmes, a minősége kielégítőnek mondható. Engem leginkább a sötétkék színe fogott meg, mert pontosan az a kis kék árnyalat kell, hogy az egész óra életre keljen. A matt fém, és a fekete szín a fehér kontrasztos jelölőkkel erősen dominál, ezért a tengerészkék szíj pont megadja azt a kis extrát, hogy az óra megjelenése kifogástalan legyen. A prezentáció miatt sem érheti szó a ház elejét, a Bulova bélelt, dekorált kemény dobozt, logózott kemény védőkartont is ad, kiskönyvvel, leírásokkal, fityegőkkel. A limitált kiadás esetében pedig egy műanyag búvársisakban volt az óra, ami nagyon látványos, bár kissé talán bazári megoldás.

Ez a hátlap azért nagyon pornó.

Kiadások

A két kiadás annyira hasonlít, hogy bárki játszhat velük keresd a képen a különbségeket című játékot. Más a doboz, más a szerkezet, van Swiss Made felirat a számlapon, a szíj nem sötétkék, hanem fekete, és nem 16 hanem 18 mm a tokfül szélessége. A hátlapon a búvár a limitált kiadáson domborúbb. Az árak közt viszont szabad szemmel is jól látható különbségek vannak.

A kép forrása:
https://www.hodinkee.com/articles/bulova-mil-ships-w-2181
és https://i.ytimg.com/vi/ZqvXCcYY4Uw/maxresdefault.jpg

Ár

Mielőtt az árakról beszélnénk, jegyezzük meg ismét, hogy Magyarországon nincs hivatalosan Bulova márkaképviselet. Ez azt jelenti, hogy a beszerzése is csak szürkeimportból lehetséges, ezért az árak is hullámoznak mint a viharos Vörös-tenger.

A limitált kiadást még szürkeimportból sem lehetett megszerezni, 1000 darabot gyártottak, ami el is kelt mind egy szálig. A Chrono 24 oldalán épp van egy eladó, 1.200.000 Ft ellenértékben. Az mocskosul sok. Sem a Sellita, sem a Swiss Made, sem semmi nem indokolja ezt az árat, de az alapkiadás árazása sem egyszerű eset.

A bejegyzés megírásának pillanatában három webshop is kínálja az alapmodellt, az egyiküknél 295.000 Ft, a másodiknál 265.000 Ft, a harmadik versenyzőnél 250.000 Ft.

Ha azt nézem, hogy a pénzemért egy 8-as Miyotával szerelt vintage stílusú órát kapok, akkor nem feltétlenül adja ki az ár-érték arány. Ugyanakkor, ha megfog a története, és a nem mindennapi stílusa a dupla zafírdómmal, a matt homokfújt tokozattal, és matt számlappal, akkor tény, hogy ennyi az egyediség ára. Onnan is megközelíthetem, hogy a Seiko ezért az összegért ad egy 5-ös limitált kiadást, ami 100 méterig vízálló, és a jellegzetes SKX tokban van, esetleg a Prospex sorozat egyes darabjai is beleférhetnek ebbe az árkategóriába. A Citizen házon belül komolyabb búvárképességekkel megáldott darabokat ad, de a svájciak is találnak egy kvarc búvárt ezért a pénzért, teszem azt ott van a Tissot Seastar, vagy a Certina DS Action Diver.

Végszó

Sok pénz, és megint eljutunk oda, hogy nem feltétlenül az ésszerűség itt a mérvadó vezérelv. A Bulova az érzelmeinkre akar hatni, és mi tagadás, elég jól csinálják. A Bulova 98A266 MIL-SHIPS-W-2181 Submersible Prototype 1957 nagyon karakteres, és gazdag történelemmel bíró darab. Tökéletesen beleillik egy óragyűjteménybe, különösen ékes darabja lehet egy tematikus búvárkollekciónak. Engem megvettek, elvarázsoltak, és meggyőztek arról, hogy nem csak az elsők érdemlik meg a figyelmet.

Előnyök

- Komoly történelem

- Kiváló építési minőség

- Dupla zafírüveg

- Vintage hangulat

Hátrányok

- A szíj szokatlan mérete

- Az ára

Olvasnivaló, ha még mélyebbre merülnél:

https://wornandwound.com/tornek-rayville-returns-with-tr-660-dive-watch/

https://monochrome-watches.com/tornek-rayville-tr-660-military-dive-watch-underwater-review-price/

https://www.watchprosite.com/blancpain/autopsy-of-a-cult-watch-the-tornek-rayville-/4.575481.3573546/

https://www.horbiter.com/en/the-bulova-mil-ships-w-2181-diving-watch-hands-on/

https://www.watchspecialists.com/2021/09/29/introducing-bulova-mil-ships-w-2181-watch-based-on-rare-1957-prototype/

https://diveintowatches.com/review-bulova-mil-ships-w-2181-prototype

https://www.watchtime.com/reviews/re-enlistment-hands-on-with-the-vintage-military-inspired-bulova-mil-ships-w-2181/

https://www.watchonista.com/articles/closer-look/why-we-love-it-bulova-mil-ships-w-2181-submersible

https://wornandwound.com/bulova-brings-back-the-mil-ships-with-new-w-2181/

https://www.thetimebum.com/2021/11/bulova-mil-ships.html

https://www.hodinkee.com/articles/bulova-mil-ships-w-2181

https://www.hodinkee.com/articles/found-military-issued-tornek-rayville

https://www.hodinkee.com/articles/vintage-tornek-rayville-diving-in-depth

https://perezcope.com/2023/09/09/debunking-the-fictitious-history-of-the-blancpain-fifty-fathoms/

https://www.watchspecialists.com/2021/09/29/introducing-bulova-mil-ships-w-2181-watch-based-on-rare-1957-prototype/

https://revolutionwatch.com/a-history-of-the-dive-watch/

https://www.awco.nl/the-mystery-of-a-blancpain-air-command/