“Úgy kellene élnünk, hogy akármit is csinálunk, szeressük.” - Jamamoto Cunetomo: Hagakure

Szerintem minden órarajongó életében egyszer eljön az a pillanat, amikor felteszi magának azt az egyszerűnek tűnő kérdést, hogy ha csak egyetlen órát birtokolhatna, akkor melyik lenne az. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy ilyen esetben valamelyik luxusóra lenne a helyes megfejtés, ahogy arról sem, hogy egy “mindenmentes”, olcsó, eldobható darab.
Mit kellene tudnia egy olyan órának, amivel le lehet élni egy életet? Egy ilyen órát minden nap, bármilyen alkalomra fel lehet venni, nem igényelhet sok törődést, emellett megbízhatónak, és pontosnak is kell lennie. Bírnia kell a hétköznapok kihívásait. Legyen mutatós, de ne túlzó, ugyanakkor legyen mögötte történelem, hogy egy igazi órarajongó is megtalálja benne a számításait. Ha mindez még nem lenne elég, akkor a végső elvárás az, hogy legyen megfizethető. 2021-ben a Seiko úgy gondolta, hogy előáll az SSC813P1 modellel, amin elég nehéz fogást találni.

„Amit nem fejeznek be megfelelő helyen és időben, örök időkre befejezetlen marad.” - Jamamoto Cunetomo: Hagakure

1963-ban a Rolex nem csak befejezett munkát végzett a mára már legendás 6239-es “Daytona” becenéven is ismert órájával, hanem 63 évvel később, a mai napig is hivatkozási alappá vált a gyártók számára, amikor egy új chronograph komplikációval szerelt órát készítenek. Ekkor születtek meg a “panda”, azaz fehér alapon fekete segédszámlap és “reverse panda”, fekete alapon fehér segédszámlap fogalmak is, amiket máig használunk. Mivel a Seiko rajongói is élen járnak a becenevek nómenklatúrájában, az SSC813P1 szinte azonnal megkapta a “Seitona”, azaz Seiko és Daytona szavak összevonásából kreált becenevet. A két óra közti hasonlóság érezhető ugyan, de a japánok stopperes időmérőjének véleményem szerint nagyon erős saját identitása van, hiba lenne egy Rolex homage-ként kezelni. Már csak azért sem, mert a stopperes komplikációk terén a Seiko is az elsők között volt, de a történelemről majd később mesélek.

A Seiko SSC813P1 tokozata 316L acél, és 39 mm-es tokátmérővel rendelkezik, ami tokfültől tokfülig már 45,5 mm-re nő. A szép, lágyan ívelő tokfülek miatt véleményem szerint nem érződik kicsinek, még a vastagabb csuklókerülettel rendelkezőknek sem kell tartania a mérettől. Ha mégsem tudnánk megbarátkozni vele, akkor sincs semmi gond, mert a Seiko készített belőle egy nagyobb, 41,4 mm-es változatot is SSC911P1 cikkszámmal. Utóbbi esetben nem csupán egy vaskosabb tokozatot, hanem szélesebb lünettát is kapunk, de a színek tekintetében némi kompromisszumot kell kötnünk, ugyanis a teljesen fehér számlap az SSC813P1-es privilégiuma marad. A magasság a mostanában divatosnak számító kisebb méretekkel kissé szembemegy, ugyanis a 13 mm nagyjából a határértéke annak, hogy egy óra kényelmesen elbújik-e egy ingujj alá, vagy beleakad bárhol, bármibe. Személy szerint a vaskosabb darabokat preferálom, ezért nem jelentettek problémát a tokozat dimenziói, és a 161 grammos tömege sem. Ugyanakkor nyilvánvalóan lehetett volna még kicsit faragni belőle. Kiemelném még a felületkezelés minőségét is, ami a számlap felől gyönyörű szálhúzást kapott, az oldalain pedig tükörpolírt. Az éleken letörések nincsenek, de a felületek találkozása nagyon precíz és igényes. A hátlap természetesen menetes, rajta a Prospex sorozat jelöléseivel, és kisregényekkel, amikből megtudhatjuk, hogy az óránk a mágneses tereknek is fokozottan ellenáll a 100 méteres vízállóság mellett. Amennyiben szíjat szeretnénk cserélni, akkor a 20 mm-es kínálatot kell szemügyre vennünk.
A gyönyörű, hófehér számlap közelebbről nézve rejteget némi textúrát, erősebb fényforrás felé fordítva láthatóvá válik az enyhén szemcsés felület. Minden index és a Seiko márkajelzés is rakott,  de a polírozáskor alkalmaztak egy úgynevezett “black polish” vagy “poli noire” technikát, amitől bizonyos fényviszonyok között feketének tűnnek. A fehér számlappal kiemelkedő kontrasztot alkotnak a jelzések, ahogy a mutatók is könnyen leolvashatók, mert a széleik a gyakori tükörpolír helyett matt fekete bevonatot kaptak. Sötétedés után pedig a Seiko Lumibrite festéke áll szolgálatunkra, ezúttal nem zöldes, hanem kékes árnyalatban.

A számlap egyetlen hibája a dátumablak pozíciója, amit az újabb modelleken négy és öt óra közé, kis köralakú ablakban helyeznek el, de ezen a változaton még nem így történt. Erősen megtöri a harmóniát az, hogy a dátumablak közelebb van a négy órát jelző indexhez. Maga a dátumtárcsa is nagyon mélyen van, ezért előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor kifejezetten nehéz leolvasni, mert a számlap árnyékot vet rá. Annyit sikerült javítani a helyzeten, hogy a dátumtárcsa fehér alapszíne legalább illeszkedik a számlap színéhez, de sajnos ki kell mondanom, hogy ennél a megoldásnál jobb lett volna, ha a dátumot egyszerűen lehagyják.
A segédszámlapok hűen a panda névhez feketék, de itt van egy kis csavar a történetben. Mivel az óra solar szerkezetet használ, ezért ezek a segédszámlapok valójában napelemek, amikre ráfestették a markereket. Ez ad egy kis holografikus hatást az összképhez, mert a napelem felületén a festett jelölések enyhén tükröződnek, és a köztük lévő szintkülönbség is érzékelhető, valamint a napelem felülete fény felé fordítva kékes, lilás árnyalatúvá válik. Ilyenkor a panelek bekötése is látszik, ezért akit zavar az ilyesmi, annak a frissített SSC961-es kiadást kell választania, mert azon a technológiából fakadó tökéletlenségeken sokat fejlesztettek.
Az óra fekete rámájáról sajnos nem sikerült egyértelműen kideríteni, hogy DLC vagy PVD bevonattal varázsolták feketére, abban viszont biztosak lehetünk, hogy a rávésett tachymeter skála fehér markerei nagyon karakteres megjelenést kölcsönöznek az órának. A domború zafírüvegen elhelyezett tükröződésmentes bevonat pedig gondolkodik róla, hogy az SSC813P1 szépségét akadálytalanul megcsodálhassuk.

“Az erényes ember szíve már megnyugodott, és nem kapkod ide-oda. Akinek viszont nincs sok érdeme, az nem él békességben a világgal.” - Jamamoto Cunetomo: Hagakure

A Seiko SSC813P1 szíve a V192 névre keresztelt solar Quartz, tehát napelemes szerkezet, ami egy egyszerű, de megbízható stopper kompilációt kínál. Nem kapkod ide-oda, mert a járáspontossága +- 15 másodperc havonta. A járástartalék miatt sem kell különösebben aggódnunk, a gyártó szerint 6 hónapig is bírja fénytől teljesen elzárt környezetben. A szerkezet egyik érdekessége, hogy a hat óránál található segédszámlap kettős funkcióval bír. Alaphelyzetben ez a járástartalékot mutatja, de ha elindítjuk a stoppert, akkor ez lesz a mérés időtartamának percgyűjtője. A járástartalékot nem dinamikusan mutatja, hanem három lépcsőfokban határozza meg. F, azaz “full”, amikor teljes töltöttséggel rendelkezünk, a középállást jelölő markérnél nagyjából félúton vagyunk, és E, azaz “empty”, ha már az utolsó fénypászmákat lefetyeli a szerkezet a kapacitorból.
A központi nagy másodpercmutató szintén a stopperhez tartozik, a három óránál található segédszámlaptól pedig egy 24 órás kijelzést kapunk. A harmadik, kilenc óránál elhelyezett segédszámlapon a rendes idő másodpercei peregnek. A korona díszített, de menetzárat ezúttal nem kapunk. Ennek ellenére a 100 méteres vízállóságról nem kellett lemondani. A stopperek nyomógombjainak a nyomáspontja határozott, kellemes érzés használni őket. Említettem, hogy a szerkezet napelemes, a Seiko szerint verőfényes napsütésben kb. 5 óra alatt lehet teljesen feltölteni, de ha rendszeresen hordjuk, illetve fényes helyen tároljuk az óránkat, akkor nem kell a lemerülés miatt aggódnunk. Azt a hibát ne kövessük el, hogy az órát a karunkról levéve kitesszük a direkt napfényre töltődni. Ebben az esetben a szerkezet túlmelegedhet, ami károsítja a komponenseit. Amikor a karunkon van, akkor ezt a hőt a testhőmérsékletünk szabályozza.
Felmerülhet még a kérdés, hogy meddig él egy ilyen szerkezet. A Seiko 10 évet ír, de a V192-es 2021-es fejlesztés, tehát egész újnak mondható. Az elődei, illetve más japán márkák solar szerkezetivel kapcsolatban a fórumok ennek az időtartamnak duplájáról számolnak be. Ha mégis lemerülne, akkor a Seiko 3023 24D capacitor-t kell megvásárolnunk, ami nagyságrendileg 15-20 dollár között mozog. Szerintem a legtöbb órás tart ilyet, vagy tud belőle rendelni, és némi munkadíj fejében újabb 10-20 évig nem kell foglalkoznunk a dologgal. Annyi idő alatt pedig úgyis kijár egy tömítéscsere, főleg ha szeretünk órával a karunkon úszkálni.

“Az ember élete a pillanatok sikerén múlik.” - Jamamoto Cunetomo: Hagakure

Az 1964-es tokiói olimpia több szempontból is történelmi jelentőségű esemény volt. Részben azért, mert az ázsiai kontinensen ez volt az első, másrészt ezt közvetítették először műholdak segítségével. Ami számunkra jelentős, hogy ezen az olimpián a Seiko vállalta a hivatalos időmérő szerepét, így megszületett a Speedtimer sorozat, amihez az SSC813 is tartozik. Az idő mérése kvarc technológiával történt, így azt is elmondhatjuk, hogy ez volt az első olimpia, amin elektronikus időmérést alkalmaztak. Az első kvarc szerkezetes óráig azért még várni kellett egy kicsit, konkrétan öt évet, mert a technológiát nem tudták lekicsinyíteni akkora méretre, hogy az ember a csuklóján hordhassa. De 1969-ben a Seiko kiadta a Quartz-Astron 35SQ-t, és a többi már történelem, aminek a “Seitona” egy újabb fejezete.

“Nem a kort kell hibáztatni, hanem a kitartó törekvés hiányát.” - Jamamoto Cunetomo: Hagakure

Sajnos az SSC813 is áldozatául esett a hanyagul végzett minőségellenőrzésnek, ami jelen esetben leginkább a szíjra összpontosul. A nyomógombos zárszerkezetnél nálam az anyag szélét csúnyán dolgozták el, mintha a polírozás közben erősebben nyomta volna a polírkoronghoz valaki vagy valami a kelleténél. A szíj látszólag három részből áll, de ha jobban megnézzük, akkor kiderül, hogy csak kettőből. Néhol a szemek elég szorosan összeérnek, amitől saját magát is karistolja az anyag. A végszemek ugyan tömörek, és mikroállítási lehetőség is van, de a gyorskioldás lehetőségének hiányára és az esztétikai hibákra ezen az árszinten már illene figyelni. Ez az ár pedig kereken 300 ezer forint. Mondhatjuk, hogy épp a lélektani határ alatt marad, sőt némi kedvezménnyel mehet még lejjebb is, de ez akkor is sok pénz. A napelemes chronoghraphok piacán mind az Orient, mind a Citizen kínál olyan modelleket, amik kihívói az SSC813-nak, árban még elérhetőbbek is. Ennek tükrében dühítő lehet, amikor a Seiko elkéri ugyan a prémium felárat, de apró hibákkal bosszantja a vásárlót.

“Aki bármely pillanatban számít a halálra, minden reggel és este kész meghalni, az magáévá teszi a Busidót.” - Jamamoto Cunetomo: Hagakure

Térjünk vissza a kezdeti premisszánkhoz, és az utazásunk végén tekintsünk át a Seiko legfőbb erényeit. Tagadhatatlanul van mögötte történelem, az építési minősége kiemelkedő, a szerkezete modern és strapabíró. A megjelenése klasszikus, így nagyon nehéz fogást találni rajta. A dátumtárcsa és a szíj gyenge pontjai ugyan a modellnek, de a legújabb SSC961P1 a leírások szerint ott erősített, ahol elődje problémás volt. Mivel élőben még nem találkoztam az új kiadással, így ezeket az információkat sem megcáfolni, sem alátámasztani nem tudom.
Abban viszont biztos vagyok, hogy a Seiko SSC813 egy “igazszívű” szamuráj, aki utolsó leheletéig hűen szolgálja urát. Nagyon szeretek vele együtt harcolni a hétköznapokon, kényelmes viselni, és megnyugtató a gondozásmentessége. Amikor pedig épp kicsit filozofikusabb hangulatban vagyok, el tudok mélyülni a részleteiben és a jóleső érzés a történelmére gondolni. Tehát ha hipotetikusan egyetlenegy órával kellene végighallgatnom a "B" oldal számait, akkor nem egy luxusórát, de nem is valami olcsó igáslovat választanék, hanem egy igaz szamurájt, aki elkísér az utolsó csatámig. Ez pedig olyan. 

Előnyök
- kiváló építési minőség, zafírüveg, tok felületkezelése
- modern, pontos, megbízható solar szerkezet
- időtlen, klasszikus stílus

Hátrányok
- menetes koronazár hiánya
- szíj
- dátumtárcsa